Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: újabb 600 ezer fertőzött a világban (2)
Eddig több mint 198,93 millió embert fertőzött meg és 4,23 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a beadott védőoltások száma már meghaladta a 4,15 milliárdot - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
Idén ennyien fulladtak már a Balatonba
A vízirendőrök idén eddig 220 embert mentettek ki a Balatonból, ennek is köszönhető, hogy senki nem vált viharos időjárás áldozatává, mégis már 13-an vesztették életüket a tóban - közölte Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője hétfőn. A tavalyi évben összesen 8 haláleset történt a Balatonban.
Fotósorozat: a legviccesebb sebtapaszok
Színes, mintás vagy éppen hagyományos - rendkívül változatos képet mutat, hogy milyen sebtapasz mellett tesszük le a voksunkat, ha sebkezelésről van szó. Fotósorozatunk azt mutatja be, hogy tudja az utca embere ezt a lehetőséget is kiaknázni az önkifejezésre - segítve egyben az optimális sebgyógyulást is.
Kezünk ezt árulja el az egészségünkről (2)
Ha kicsit alaposabban megnézzük a kezeinket, sokkal többet megtudhatunk a testünkről, mint gondolnánk. Amellett, hogy ezen a testrészen tapasztalhatjuk először az öregedés jeleit, még számos más, az egészségünkre vonatkozó következtetést is levonhatunk az állapotából.
Viccből balesetet jelentettek: így reagáltak a mentők
Egy súlyos balesethez riasztották csütörtökön a mentőket. A bejelentő négy eszméletlen sérültről beszélt, ezért a mentésirányító két mentőhelikoptert és több esetkocsit is a helyszínre küldött - ott azonban kiderült, hogy az egész csak egy vicc volt.
Koronavírus: egy ötlet, ami segíthet az autoimmun betegeknek
Vannak, akiknél betegségükből adódóan két koronavírus elleni részoltás sem feltétlenül alakítja ki a szükséges immunválaszt. Rájuk fokozottabban kellene vigyáznunk. Erre hívja fel a figyelmet egy brit férfi, aki saját karszalagot gyártott e célra.
A látási viszonyok javulását követően hazánk nagyobb részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás jobbára kevés gomolyfelhővel. Az ország északkeleti negyedén várhatóan csak a déli óráktól szakadozik határozottabban a felhőzet, arrafelé kisebb eső, szitálás még előfordulhat. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.