Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Szinte teljesen lebénult, a fogorvosnál derült ki, miért
Rejtve maradt fogfertőzések miatt évekig csak vegetált Pamela Wild, akinek kálváriája egy ártalmatlannak tűnő nyakfájással kezdődött. Az édesanya élete 2011-ben vett 180 fokos fordulatot: az addig egészséges és boldog nő állapota két hét alatt olyannyira leromlott, hogy az ágyból sem tudott felkelni.
Jelek, hogy elfertőződött a tetoválásunk
A friss tetoválásoknál - ha nem kezeljük és ápoljuk őket megfelelően - mindig fennáll a veszélye annak, hogy elfertőződnek. Éppen ezért fontos, hogy olyan szalont válasszunk, ahol betartanak minden higiéniai előírást, és mindig tartsuk be a tetoválónk utasításait.
Elsősegély vizsga: minden fontos információ egy helyen
Ahhoz, hogy gépjárművezetői engedélyt szerezzünk, elsősegély vizsgát kell tennünk, így igazolhatjuk ugyanis, hogy rendelkezünk az alapvető elsősegélynyújtási ismeretekkel. A Magyar Vöröskereszt az országban egyedüliként, egységes szabályozás szerint végzi az elsősegélynyújtás vizsgáztatását. Cikkünkben minden fontos információt összegyűjtöttünk a témában.
Tovább csökken a felhőzet, egyre többfelé fordul derültre vagy gyengén felhősre az idő. Az ország északkeleti negyedén azonban nagy területen erősen felhős vagy borult marad az ég. Többfelé párássá válik a levegő, emellett elsősorban a Rábától nyugatra - másodsorban pedig az Északi-középhegység völgyeiben - helyenként köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet is képződik. Szitálás, kisebb eső főként északkeleten fordulhat elő. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, a Duna vonalában, illetve a Kiskunságban néhol ennél pár fokkal hidegebb lehet a hajnal. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.