Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Indul a verseny csaknem 200 ezer Pfizer-vakcináért
A kedden érkezett Pfizer-szállítmányból 199 ezer adag vált elérhetővé az online időfoglaló rendszerben. Most azonban már nem kell SMS-re várni, hanem bárki előjegyeztetheti magát a német-amerikai koronavírus-vakcinára - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: eddig 3,4 millióan haltak bele
Eddig 164,25 millió embert fertőzött meg és 3,4 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a beoltottak száma már meghaladta a 1,5 milliárdot - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Egyetlen lángos ára most életet menthet
A járvány enyhülésével és a nyár közeledtével a legtöbben alig várjuk, hogy kiszabaduljunk a négy fal közül. Idén is népszerű választás a Balaton a kikapcsolódásra, ahhoz azonban, hogy az önfeledt vakációzás közben is biztonságban tudhassuk magunkat és szeretteinket, ezúttal közös összefogásra van szükség!
Koronavírus: fontos dologra figyelmeztet az adóhivatal
Akik a koronavírus-járvány miatt nem tudják határidőben teljesíteni bevallási, beszámolási és adófizetési kötelezettségüket, kérelmezhetik a késedelmes teljesítést. Fontos ugyanakkor, hogy még engedélyezett mulasztás esetén is automatikusan felszámítják késedelmi pótlékot, így annak törlését is külön kérni kell - figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
COVID-19: csalók élnek vissza a nehéz helyzettel
Az indiai egészségügyi rendszer bármikor összerogyhat a koronavírus-járvány terhe alatt, közben viszont illegális gyógyszerekre, oxigénre, kórházi ágyakra és temetkezési szolgáltatásokra épülő feketepiacok jönnek létre az országban - írta vasárnap helyszíni tudósításában a The New York Times.
Koronavírus: két város lakói ismét aggódhatnak
Szokás szerint ezen a héten is közzétette a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A friss minták alapján elmondható, hogy a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció országos átlaga enyhe csökkenést mutat, két városban viszont emelkedés látható.
Koronavírus: jó hír a hazai helyzetről
A fertőzöttek és az áldozatok napi száma, valamint a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma is jelentősen csökkent az utóbbi napokban. Ezek pedig arra utalnak, hogy már lecsengőben van a járvány harmadik hulláma - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: már csaknem 3,4 millió áldozatot szedett
Eddig 163,64 millió embert fertőzött meg és 3,39 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a beoltottak száma már meghaladta az 1,48 milliárdot - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
TASZ: bizonytalanságban tartják az elektív műtétre várókat
Csak Kásler Miklós Facebook-posztjából lehet tudni, hogy önköltséges PCR-tesztre kötelezik azokat a tervezhető műtétre váró betegeket, akik nem tudnak felmutatni védettségi igazolványt, noha egy ilyen feltételt csak jogszabályban szabadna előírni - hívta fel a figyelmet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi jogvédő civil szervezet.
Előbb a Dunántúlon, majd délután keletebbre is csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Egyre inkább északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.