Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
COVID-oltás: nagy fordulóponthoz érkeztünk
Európán belül Magyarországon fordul át először a keresleti piac kínálati piacra, vagyis mi mondhatjuk el először azt, hogy van elég koronavírus elleni oltóanyag minden olyan ember beoltásához, aki kéri a vakcinát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Koronavírus: ezekben a városokban ismét nagy baj lehet
Ismét közzétette a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az elmúlt héten vett minták alapján elmondható, hogy a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció csökkenése megállt, és az eredmények erős ingadozást mutatnak.
Koronavírus: 680 ezer új fertőzött egy nap alatt
Már 153,55 millió embert fertőzött meg és 3,21 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 90,3 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház kedd délelőtti összesítéséből.
WHO: továbbra is kockázatosak a tömegrendezvények
Magyarország dicséretet érdemel, amiért ennyi vakcinát beadott már a lakosságának, a nyitást azonban nem az oltások száma alapján javasolt megkezdeni - hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, Hans Kluge.
COVID-oltás: a nők máshogy reagálnak
Ahogy minden védőoltást követően, úgy a koronavírus-vakcina beadása után is érzékelhetünk bizonyos mellékhatásokat, úgynevezett oltási reakciókat. A norvég kutatók azonban megállapították, hogy ezek a tünetek gyakrabban fordulnak elő a nőknél, mint a férfiak körében.
Koronavírus: mennyire biztonságos most koncertre menni?
A koronavírus-járvány kitörése óta először rendeztek élő koncertet. Az eseményt mintegy ötezer fő részvételével tartották meg Liverpoolban. A cél annak tesztelése volt, hogy a jelenlegi helyzetben vajon biztonságos-e egy ilyen rendezvény megtartása.
Koronavírus: így lesz biztonságos a jelenléti oktatás
A jelenléti oktatás növeli a koronavírus-fertőzés kockázatát a tanulók családtagjai számára, de egyes óvintézkedések - például a maszkviselés vagy a távolságtartás - jelentősen csökkenthetik vagy akár meg is szüntethetik a veszélyt - állapította meg egy félmillió résztvevővel zajlott online amerikai felmérés.
COVID-19: hamarosan újabb csoportokat oltanak
A holnapi naptól megnyílik a Magyarországon élő külföldiek számára is a jelentkezési és időpontfoglalási lehetőség. Hamarosan pedig már a 12 és 15 év közötti gyerekeket is olthatják majd a Pfizer és a BioNTech koronavírus-vakcinájával - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: ennyire vártuk már a nyitást
Hétről hétre nő az előfoglalások száma a vidéki szálláshelyeken. A nyári hónapokra eddig már havonta csaknem egymillió vendégéjszakát lekötöttek, a legtöbbet, 1,1 milliót júliusra - ismertette Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
Ide biztosan utazhatnak a keleti vakcinával oltottak is
Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott arról, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között, függetlenül attól, milyen koronavírus-vakcinával oltották őket - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Koronavírus: már csaknem 153 millióan kapták el
Már 152,87 millió embert fertőzött meg és 3,2 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 89,7 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház hétfő délelőtti összesítéséből.
Túlnyomóan borult lesz az ég, helyenként párás lesz a levegő. A déli óráktól előbb a Dunántúlon, majd keletebbre is jelentősen csökken a felhőzet, de északkeleten végig borult marad az ég. Főként a déli országrészben és a Dunától keletre fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este 8, 14 fok között valószínű. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.