Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: így lesz biztonságos az érettségi (2)
A koronavírus-járvány miatt - egyes kivételektől eltekintve - idén is csak az írásbeli érettségiket tartják meg. A pedagógusok és a diákok védelme érdekében azonban most is be kell tartani bizonyos szabályokat - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: ezek indulnak újra az egészségügyben
Csütörtöktől újraindulhatnak a megelőzést szolgáló, népegészségügyi célú, szervezett onkológiai szűrővizsgálatok, május 3-ától pedig ismét elérhetővé válik az egynapos sebészeti ellátás - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Koronavírus: kiderült, mikortól tarthatunk lakodalmakat
Pénteken elérheti a 4 milliót a COVID-19 ellen beoltott magyarok száma, ebben az esetben pedig már szombaton jöhet az újranyitás következő lépése. A lakodalmak és az egyéb zenés, táncos rendezvények megtartására azonban még várnunk kell néhány hetet - hangzott el a csütörtöki kormányinfón.
Koronavírus: 20 ezer új áldozat egy nap alatt
Már 149,64 millió embert fertőzött meg és 3,15 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 87 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház csütörtök délelőtti összesítéséből.
Pfizer- és AstraZeneca-vakcina: ilyen gyakoriak a mellékhatások
A klinikai tesztek alapján vártnál kedvezőbben alakulnak az oltási reakciók a Pfizer-BioNTech és az AstraZeneca vakcinájának beadása után az Egyesült Királyságban. Átlagosan 4-ből egy ember tapasztal a védőoltások után enyhe tüneteket - derült ki egy friss kutatásból.
Koronavírus: mennyire vagyunk biztonságban a boltokban?
A fogyasztóvédelem az elmúlt két hétben több mint 1500 boltot ellenőrzött. Arra voltak kíváncsiak, hogy az üzemeltetők betartják-e a koronavírus-járvány miat életbe léptetett, szigorú védelmi szabályokat. Mutatjuk tapasztalataikat.
Koronavírus: 850 ezer új fertőzött a világban
Már 148,73 millió embert fertőzött meg és 3,13 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 86,3 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Reggel szinte országszerte borult idő várható, majd nyugat, délnyugat felől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet. Ugyanakkor az északkeleti országrészben jó eséllyel egész nap borult idő valószínű. Elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, esetleg zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.