Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: ez segíti az otthoni gyógyulást
A koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedik a fertőzöttek számára. Az otthoni gyógyulás elősegítése érdekében azonban már engedélyezték, hogy a háziorvosok is felírhassák a favipiravir tablettát. A készítmény már több tízezer betegen segített.
Koronavírus: eddig 124 millió embert fertőzött meg
Már több mint 124,2 millió embert fertőzött meg és 2,74 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 70,5 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház szerda délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: szinte csak a brit mutáns terjed itthon
Elemi erővel tombol a koronavírus-járvány Európában és Magyarországon egyaránt. Itthon ráadásul már szinte 100 százalékos a brit mutáns jelentléti aránya - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
AstraZeneca-vakcina: ebben a korosztályban hatékonyabb
A 65 év feletti korosztályban az átlagnál is valamivel magasabb, 80 százalékos hatékonyságú az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-vakcinája - derült ki egy 32 ezer amerikai bevonásával készült vizsgálatból.
Koronavírus: óriási bajt okoznak a mutánsok
Az új, fertőzőbb vírusváltozatok elterjedése miatt nagyon aggasztó a helyzet. Épp ezért az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) arra kéri az embereket, hogy továbbra is tartsák be a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedéseket.
Koronavírus: 8 percenként hal meg egy fertőzött itthon
Az elmúlt héten szó szerint berobbant Magyarországon a koronavírus-járvány harmadik hulláma. A kórházban kezelt fertőzöttek és a COVID-19 következtében elhunytak száma is rekordokat döntött, átlagosan kevesebb mint 8 percenként vesztette életét egy beteg a fertőzés miatt.
BioNTech-alapítók: eddig tarthatnak a korlátozások
Sok országban a nyár végéig tarthat a járványügyi korlátozások időszaka az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védekezésben, de legalább egy évig tart még, mire világszerte sikerül megszerezni az ellenőrzést a kórokozó terjedése felett - mondták a BioNTech német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy vasárnapi lapinterjúban. A BioNTech által kifejlesztett vakcina kapott egyébként elsőként engedélyt az Európai Unióban az új koronavírus elleni oltások (SARS-CoV-2) közül.
Koronavírus: közel 123 millió fertőzött világszerte
A világon 122 767 150 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 709 423, a gyógyultaké 69 499 974 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Koronavírus: közel 3 millió áldozat világszerte
A világon 122 273 067 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 701 213, a gyógyultaké 69 241 287 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Nagyrészt borult idő várható, inkább az ország északnyugati felén-harmadán vékonyodhat, szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.