Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: ebből vásároltak be a magyarok
A fogyasztók aktívan töltik fel a "járványkamrát" az új koronavírus és a potenciális világjárvány keltette aggodalmak hatására, és elkezdték az alapélelmiszerek, beleértve a cukor, a liszt, a rizs, valamint az étolaj betárazását. A felvásárlási hullám a nem-élelmiszerkategóriákat is utolérni látszik.
Koronavírus: veszélyben a magyar orvosok
Nincs megfelelő védőfelszerelésük az orvosoknak, a járvány miatti többletköltségeket pedig nem fogják tudni finanszírozni a kórházak - hívta fel a figyelmet Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Az önkéntes túlórát viszont egyelőre nem fogják felmondani az orvosok.
Koronavírus: egy ismert politikus is megfertőződött
Nadine Dorries brit egészségügyi államtitkár is megfertőződött az új típusú koronavírussal. A hírt a 62 éves politikusnő maga jelentette be kedden késő este, miután szervezetében kimutatták a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 vírust. Közben az angol helyettes tisztifőorvos azt mondta, Nagy-Britanniában két héten belül tetőzhet a járvány.
A koronavírus így hat a magyar gazdaságra
A koronavírus-járványt a turisztikai és vendéglátószektor nagyon meg fogja szenvedni, a kormánynak pedig a legrosszabb forgatókönyveket is meg kell vizsgálni - mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter. Ha a helyzet úgy kívánja, az egészségügyi ellátórendszerbe is újabb forrásokat csatornáznak.
Koronavírus: hónapokig nem áll vissza a rend
Nem csupán néhány hétig, hanem hónapokig tartó korlátozásokkal kell számolni az új koronavírus miatt - jelentette ki Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter. Mint mondta, a járvány megfékezéséhez minden egyes ember segítsége szükséges.
Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhat. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.