Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Óránként ennyi erdőt vágnak ki
Az erdők védelme és helyreállítása érdekében átfogó iránymutatást fogadott el az Európai Bizottság (EB). Az intézkedések célja, hogy támogassa a világnépesség mintegy egynegyedének a megélhetését, illetve megerősítse az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.
Az interneten vett gyógyszer ezért veszélyes
Megfelelő betegbiztonsági ismeretek hiányában akár saját vagy szeretteink egészségét is veszélybe sodorhatjuk, ezért életbevágóan fontos, hogy tájékozódjunk a témában. Ezt segítvén húsz helyszínen indult országos egészségügyi ismeretterjesztő kampány a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ és a Kutatópont közreműködésével.
Csökken a szúnyogok száma
Az elmúlt hetekben rendkívül intenzíven zajlott a szúnyogok elleni védekezés: hetente több mint százezer hektáron avatkoztak be a vérszívók számának csökkentése érdekében, csaknem 1200 településen gyérítették a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Mi a különbség a pánik és a pánikroham között?
Mindenki tudja, milyen pánikolni: az autónk megcsúszott a jégen, prezentációt kellett tartani egy nagyfőnök előtt, vagy partnerünk azt mondta, "beszélnünk kell valamiről". Nyugtalanító, gyomorösszerántó érzésről van szó - de a jó hír, nem ez a pánikroham. Az alábbiakban a különbségekről beszélünk.
Rengeteg hamis gyógyszert találtak
Rekordmennyiségű, 3,8 millió doppingszert, hamisított gyógyszert és étrend-kiegészítőket foglaltak le egy harminchárom ország bevonásával végzett rendőrségi akció keretében, amelynek során tizenhét, a tiltott szerek előállításával és kereskedelmével foglalkozó bűnözői csoportot számoltak fel - közölte az Európai Unió rendőri együttműködést koordináló szervezete (Europol).
Estére az ország nagy részén csökken a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem várható. A Dunántúlon gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, a Dunától keletre viszont az északi, északkeleti irányú szelet még nagy területen élénk, olykor erős lökések kísérhetik. Estére keleten is legyengül a légmozgás. Késő estére általában 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Orvosmeteo: mától új időjárási jelenségre lehet számítani