Ösztöndíjat kapnak az ápolók

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre jelentkezőknek is ösztöndíjat vezet be a kormány.

A Mihalicza-ösztöndíj 1 milliárd 150 millió forintos keretösszeggel pályázható, a képzés első félévében az ösztöndíj mértéke 640 ezer forint is lehet, a második félévtől pedig 320 ezer és 640 ezer forint közötti összeget lehet elnyerni - jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. Az államtitkár azt mondta, a kormány nem tagadja le, hogy munkaerőhiány van az ágazatban, de minden lehetséges eszközt megragad a csökkentésére, és a most bevezetett ösztöndíj is ezt szolgálja.

2017-ben is nagyjából ugyanazok számítanak hiányszakmának, mint a megelőző évben, és leginkább a vidéki kórházakba kellenének szakemberek. A szakorvosjelölteket magasabb bérekkel és ösztöndíjakkal csábítanák. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Három egyetemen indul képzés

Betlehem József miniszteri biztos elmondta, idén szeptemberben három orvosegyetemen indul meg a képzés 100-100 fős keretszámmal. Jövő februárban a Semmelweis Egyetem keresztféléves képzés keretében kapcsolódik a programhoz. A képzések hat szakmai területen - az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív, a sürgősség, a geriátria és az alapellátás területéhez kapcsolódva - indulnak. A végzés 2019 tavaszára várható.

Plusz forrásokkal ösztönöznék az ápolói mesterképzésre jelentkezőket
Pluszforrásokkal ösztönöznék az ápolói mesterképzésre jelentkezőket

A miniszteri biztos jelezte, hogy az európai régióban mindenhol munkaerőhiánnyal küzdenek, de remélik, hogy a most bejelentett Mihalicza-ösztöndíj elég motiváló erőt jelent majd a szakmában dolgozóknak. Az ösztöndíj feltétele - hasonlóan a rezidenseknek nyújtott támogatáshoz -, hogy a képzés után öt évig Magyarországon, de három évig közfinanszírozott egészségügyi intézményben kell elhelyezkedniük az MSc-fokozatot szerzőknek. A kormányzat azt reméli az ápolói mesterképzés bevezetésétől, hogy hatékonyabb lesz a betegellátás és nőni fog a betegek elégedettsége.

Ónodi-Szűcs Zoltán kitért arra, hogy tovább dolgoznak azon, hogy megfelelő protokollokat és kompetenciaszabályokat hozzanak, hogy a jövőben egyértelmű legyen, mi az orvos és mi egy mesterképzést szerző szakápoló feladata. Az államtitkár utalt arra is, hogy a képzésre jelentkezés miatt kieső munkaerőt valamilyen módon pótolja majd a kormányzat a kórházaknak.

Jelezte továbbá, hogy az elmúlt években számos intézkedés szolgálta az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány csökkentését. Megemlítette a béremelést, amely az elmúlt évben 20 milliárdos, idén pedig több mint 100 milliárd forintos nagyságrendet jelent. A rezidensösztöndíjakra eddig 8 milliárd forintot fizettek ki, az egészségügyi szakközépiskolát választóknak indított ösztöndíjprogram kerete pedig 4,4 milliárd forint - ismertette.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra