HáziPatika Pro
Kórházi ügyek
Jövőre sem lesz jobb betegnek lenni
Közgazdászok szerint nem lesz áttörés az egészségügy finanszírozásában jövőre. Legalábbis erről árulkodik a költségvetés benyújtott tervezete. A szakemberek hiányolják a műszaki illetve gazdasági területeken dolgozók bérfejlesztését, valamint azt valószínűsítik, hogy marad a kórházak eladósodottsága is.
"A hálapénz nem más, mint védelmi pénz"
A hálapénz polipszerűen szövi át a magyarországi szülészetet és torzítja mind a betegek ellátását, mind a szakma fejlődését. De vajon milyen elvárásaik vannak a szülőknek, mikor az orvosok zsebébe dugdosnak több százezer forintokat? És hogyan lehetne leszámolni a hálapénz intézményével?
Napközben egyre többfelé kell esőre számítani, emellett reggel délnyugaton, a déli óráktól délkeleten is előfordulhatnak zivatarok. A legnagyobb mennyiség a Pécs-Sátoraljaújhely vonal széles sávjában hullhat. Legkisebb eséllyel északnyugaton lehet csapadék. Ott, valamint a nap első felében a délkeleti, keleti tájakon napsütésben is részünk lehet, ezt leszámítva borult lesz az ég. Az északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de a naposabb délkeleti, keleti részeken 25 fok köré melegszik fel a levegő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma is melegfrontjellegű hatásra számíthatunk.