A magas halálozás mellett a szívinfarktus jelentősen mértékben sökkenti a betegek életminőségét és növeli a rokkantak számát. E cikk célja hogy rövid tájékoztatást adjon a szívinfarktusról, annak kialakulását elősegítő kockázati tényezőkről, a tünetekről, a felismerés és kezelés lehetőségeiről, valamint azokról a legfontosabb teendőkről, amelyek betartásával elkerülhetővé válik az első infarktus elszenvedését követően, egy újabb szívroham kialakulása.
Mi okozza a szívinfarktust?
A szívinfarktus hátterében rendszerint az érrendszer megbetegedése, az érelmeszesedés áll.
Érelmeszesedés alatt a verőerek (artériák) falának megbetegedését értjük, mely lassan, évek-évtizedek alatt alakul ki. Az erek falának belső rétegén már kisgyermekkortól kezdve kimutathatók a zsírlerakódások, melyek az idő múlásával növekednek, ún. plakkok alakulnak ki, melyek az erek üregét jelentősen beszűkíthetik. Ezek később megrepedhetnek, a vérlemezkék összetapadása következtében véralvadék (trombus) képződik, mely az ér üregének teljes elzáródását okozza. Ilyenkor a vérellátás az elzáródott érszakaszon megszűnik, és szívizomelhalás következik be: ezt nevezzük szívizominfarktusnak.
Az érelmeszesedés kockázati tényezői
Magas vérzsírszint (hiperlipidémia)
Régóta ismert, hogy a nagy zsír- és koleszterintartalmú étrend érelmeszesedéshez vezet. A szívinfarktus kb. 3-szor olyan gyakori azoknál az egyéneknél, akiknél magas a vér koleszterin értéke . A vérzsírok többféle összetevőből állnak: ezek az összkoleszterin, a káros koleszterin (LDL), a védő koleszterin (HDL) és a triglicerid. Az érelmeszesedés szempontjából a legveszélyesebb összetevő az LDL-koleszterin. A zsírok kétféle módon juthatnak a vérbe: táplálkozással és a szervezet belső anyagcseréje révén. A vérből kimutatható vérzsírok normális felső értékei a következők: összkoleszterin: 5 mmol/l, LDL-koleszterin: 3 mmol/l, triglicerid: 2 mmol/l, a védő koleszterin (HDL) normális alsó értéke: 1 mmol/l. Szívinfarktus után az elérendő koleszterinszint célértéke még alacsonyabb: 4,5 mmol/l.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Magas vérnyomás (hipertónia)
A magas vérnyomású egyének között nagyobb számban fordul elő szívinfarktus, mint a normális vagy alacsony vérnyomásúak között.
A nyugalmi állapotban mért vérnyomást 140/90 Hgmm-ig fogadjuk el normálisnak, bármely életkorban mérve. A magasvérnyomás legfőbb veszélye, hogy tartós fennállása esetén az érrendszer és bizonyos szervek (agy, szem,szív és a vese) súlyosan károsodnak.
Dohányzás
A veszélyeztető tényezők közül a dohányzás az érelmeszesedés talán egyik legjelentősebb rizikófaktora. Az erős dohányosok (napi 20 cigaretta felett) között háromszor annyi szívinfarktus fordul elő, mint a nem dohányzók körében.
A dohányzás káros szív-és érrendszeri hatásaiért a cigarettában lévő számtalan alkotóelem közül elsősorban a nikotin, a szénmonoxid és a kátrány felelős. Ha a szívinfarktust elszenvedett betegek abbahagyják a dohányzást, az egy éven belüli újabb infarktus kockázata kb. felére csökken azokhoz képest, akik tovább folytatják azt az infarktust követően is.
Cukorbetegség (diabétesz mellitusz)
Nemcsak az ismert cukorbetegség jelent veszélyt az érbetegség kialakulására, hanem az ún. "rejtett cukorbetegség" is, amely csak laboratóriumi vizsgálattal (cukorterhelési próbákkal) mutatható ki. A vércukor normális éhgyomori felső értéke 6 mmol/l.
Elhízás (obezitás)
Az elhízás korunk egyik népbetegsége. A kövérség gyakran társul egyéb veszélyeztető tényezőkkel, így a kövérek között több a magasvérnyomású, a magas vérkoleszterin szintű egyén és gyakoribb a cukorbetegség is. A kövér emberek szívizominfarktusának halálozási aránya a duplája a soványakénak. A megfelelő testsúlyt az egyszerű testsúlymérés mellett ma az ún. testtömeg index (BMI = Body Mass Index) alapján szokás meghatározni, amelynek normális értéke: 20-25 között van, 25-30 közötti értéknél túlsúlyról, 30 felett elhízásról beszélünk. Egy másik érték a derékkörfogat, amivel különösen az érbetegségre hajlamosító ún. hasi vagy "alma" típusú elhízás jellemezhető. Ennek a normális felső értéke férfiaknál: 102 cm, nőknél: 88 cm.
A testmozgás hiánya
Régóta ismert, hogy a fizikai munkát végzők és a rendszeresen sportolók között a szívinfarktus előfordulása és halálozása alacsonyabb, mint az ülő foglalkozásúaknál. A fizikailag inaktív egyéneknél gyakoribb az elhízás, a magasvérnyomás és a cukorbetegség, ami jelentős mértékben fokozza az érelmeszesedés kockázatát.
Stressz
Régi megfigyelés, hogy a szívinfarktus gyakoribb a vezetőbeosztású férfiak körében, mint a "beosztottjaik" között. A felmérések valóban igazolták, hogy az állandóan dolgozó, túlfűtött, becsvágyó, pihenésre időt nem szánó emberek gyakrabban kapnak szívinfarktust, mint a nyugodt,kiegyensúlyozott természetű, mindenre ráérő típusúak.
Örökletes tényezők
Az érbetegségek kiváltásában szereplő kockázati tényezők és a szívinfarktus halmozódhat egy családon belül. Az öröklésnek részben genetikailag, részben a szokások következtében jelentős szerepe lehet a koszorúérbetegség kialakulásában.
Hogyan lehet felismerni a szívinfarktust?
A heveny szívinfarktusnak a legtöbbször könnyen felismerhető típusos tünetei vannak. A roham általában hirtelen kezdődik, igen erős, szorító jellegű mellkasi fájdalommal, amelynek jellege szorító, markoló, mely legtöbbször a szegycsont mögött a legerősebb, kisugározhat mindkét mellkasfélbe, de főleg a bal oldalra, esetleg a karokba és a nyakba. A fájdalmat gyakran verejtékezés és halálfélelem is kíséri. Az esetek kisebb részében a fájdalom egyéb területre, pl. a gyomortájékra is lokalizálódhat és ilyenkor a beteg, vagy hozzátartozója nem gondol szívbetegségre, hanem hasi megbetegedésre gyanakszanak.
A szívrohamot gyakran megelőzik enyhébb, nem típusos előjelek. Ilyenek lehetnek kisebb mellkasi nyomásérzések, rossz közérzet, fáradékonyság, melyek legtöbbször már hetekkel előbb jelentkeznek, de a beteg nem tulajdonít jelentőséget ezeknek a jelentéktelennek tűnő tüneteknek, és nem fordul orvoshoz. Ilyenkor, még ha orvoshoz is fordul, sokszor a vizsgálatok sem tudják megjósolni az 1-2 hét múlva bekövetkező eseményt.
Mit tegyünk szívroham esetén?
A beteg további sorsát legtöbbször az dönti el, hogy ő maga és környezete hogyan értékeli az első tüneteket és milyen gyorsan kerül kórházba. Amennyiben a betegnek már előzőleg ismert volt a koszorúérbetegsége és volt angina pektorisza vagy esetleg szívizominfarktusa, akkor a tüneteket könnyebben meg tudja ítélni, és el tudja dönteni, hogy a roham különbözik az előző panaszaitól.
Az angina és a szívinfarktus okozta mellkasi fájdalom között a legfőbb különbség az, hogy infarktus esetén a fájdalom tartósabb és a nyelv alatti nitroglicerin (tabletta vagy spray) hatására nem szűnik. Amennyiben a szívroham a beteget otthonában éri és egyedül tartózkodik otthon, telefonon kérjen sürgős segítséget az Országos Mentőszolgálattól, telefon hiányában pedig kérje a szomszédok segítségét. A beteget a segítség megérkezéséig nyugalomba kell helyezni, friss levegőről kell gondoskodni és nyelv alatti nitroglicerint kell kipróbálnia.
A heveny szívroham legtöbbször drámai tünetek formájában jelentkezik, és ilyenkor a környezetnek az a legfontosabb tennivalója, hogy a beteg mielőbbi kórházba juttatásáról gondoskodjon. Minél előbb kerül a beteg kórházi ellátásra, annál nagyobb az esélye annak, hogy az infarktust okozó e1záródott érszakasz a kezelés hatására megnyíljon, kisebb szívizomterület haljon el, és minél teljesebb gyógyulás következzen be.
Az intenzív osztályon...
A szívinfarktus gyanújával kórházba szállított beteget optimális körülmények között speciális intenzív osztályon, ún. koszorúér őrzőben helyezik el. Itt a beteget nyugalomba helyezik, a megfelelő oxigén szükséglet biztosítására orrszondán át oxigént kap, és a gyógyszerek könnyebb adagolása céljából vénájába olyan eszközt helyeznek el (branül, vagy centrális kanül), amely lehetővé teszi a folyamatos infúziós kezelést és a gyakori injekciók adását. A feltételezett diagnózist a koszorőér őrzőben megfelelő vizsgálatokkal (EKG és a laboratóriumi vizsgálatok) nagy biztonsággal lehet igazolni vagy kizárni. Az intenzív osztályon a beteg állandó felügyelet alatt áll, ahol központi riasztással ellátott monitoron figyelik szívműködését. Riasztás esetén a megfelelő kezelést gyorsan, és hatékonyan el tudják végezni. A kórházi kezelés legfőbb célja, hogy az infarktust okozó elzáródott koszorúeret újra megnyissuk, és ezáltal megmentsük a szívizmot az elhalástól. Az elzáródott koszorúér megnyitásának és a keringés helyreállításának legfontosabb feltétele, hogy a beteg időben a megfelelő kezelést biztosító kórházba jusson, mivel ezek a beavatkozások csak a kezdeti tüneteket követő rövid időhatáron belül (általában az első 4-6 órában) eredményesek. Minél később történik meg a koszorúér megnyitásának megkísérlése, annál kisebb a siker esélye.
Kockázat a szívinfarktus után...
Szövődménymentes heveny szívinfarktus esetén a beteg a koszorúér őrzőből egy-két nap után hagyományos osztályra kerül, ahol megkezdődik a hosszú távú rehabilitációra való felkészülés időszaka. Rendkívül fontos, hogy a szívinfarktus heveny szakát követően minél korábban megkezdődjön az ellenőrzött fizikai tréning. A kórházból való távozás előtt különböző vizsgálatokkal minden esetben felmérik a beteg további szív és érrendszeri kockázatát (terheléses EKG, szívultrahang vizsgálatok). Ezen vizsgálatok alapján dönthetünk a szívinfarktust szenvedett beteg további sorsáról. Amennyiben a vizsgálatok eredménye jó, a beteget többnyire otthonába engedjük, és a kórházban megkezdett rehabilitációs programot ambuláns ódon folytatjuk. Ha erre a beteg lakóhelyén a feltételek nem adottak, akkor a kórházi kezelést követő rehabilitáció az erre a célra specializált szanatóriumban folytatható. Abban az esetben, ha a kockázatfelmérő vizsgálatok nagy rizikóra utalnak (súlyos szívizom oxigénhiány terheléskor, jelentősebb kamraműködési zavar ultrahang vizsgálattal), a beteg további ún. invazív kezelése válhat szükségessé, amikor szívkatéterezés módszerrel részletesen értékelik a koszorúerek állapotát és próbálnak hatásos kezelést biztosítani.
Milyen szövődményekkel járhat a szívinfarktus?
A legsúlyosabb kezdeti szövődmény az azonnali hirtelen halál. A további életveszélyes szövődmények legnagyobb része is a tünetek jelentkezése utáni első órákra esik. A leggyakoribb szövődmények a szívritmuszavarok, amelyek a szív ingerképző- és vezető rendszerét érintik. A legveszélyesebb ritmuszavar a kamraremegés, amely a keringés leállásához és gyors beavatkozás nélkül halálhoz vezet. A túlságosan gyors vagy a normálisnál lassúbb szívműködés is veszélyes lehet. Súlyos szövődmény az ún. szív eredetű keringés összeomlás, a kardiogén sokk. Ilyenkor a vérnyomás jelentősen csökken, a szív nem tudja fenntartani a keringést, és az egyes szervek vérellátása elégtelen. A sokk súlyos szövődményt jelent, amely a mai korszerű kezelés mellett is nem ritkán halálos kimenetelű. Súlyos, nagykiterjedésű infarktus életveszélyes szövődménye lehet a szívizom falának megrepedése. Ez szintén azonnali halált okoz. A roham után néhány nappal következhet be. További korai komplikációk lehetnek a keringési elégtelenség, az agyembólia és a végtagembólia, de ezek késői szövődményként is előfordulhatnak. Szerencsére a szívizominfarktus az esetek nagy százalékában szövődmény-mentesen zajlik le. A kezdeti nagy fájdalom megszűnését követően a legtöbb beteg az egész kórházi ápolása során tünet- és panaszmentes.
Rehabilitáció a szívroham után
A heveny szívinfarktus életveszélyes állapot, melynek túlélését követően rendszerint a beteg addigi életmódjának gyökeres megváltoztatására van szükség. A szívrohamot követően a legfőbb cél, hogy a beteg ismét alkalmassá váljon a lehető legjobb fizikai aktivitásra, és a képzettségének megfelelő munka folytatására. Ezen cél elérésére csak orvosilag irányított komplex rehabilitációs program keretében van lehetőség. A szívinfarktust túlélt betegek rehabilitációja már a kórházban, az intenzív osztályon megkezdődik, ahol a korábbi gyakorlattal ellentétben (amikor heteken át teljes ágynyugalomban tartották a beteget) korán elkezdik a beteg mozgatását. Ezáltal a korábbi magas kórházi halálozást és különösen a tartós ágynyugalommal járó szövődményeket (pl. tüdőembólia) jelentősen sikerült lecsökkenteni. A rehabilitáció kórházi szakasza (első fázis) során orvos és gyógytornász felügyelete mellett történik a betegek mozgáskezelése, amely folytatódik a kórházból való távozás utáni második fázisban is az erre kijelölt speciális szanatóriumban, vagy ambuláns körülmények között. A rehabilitáció felügyelet mellett végzett első két szakaszát követően az ún. harmadik fázisban a beteg már önállóan végzi azokat a tréningprogramokat, melyeket az előzőekben megtanult. A fizikai tréning mellett a komplex rehabilitációs program keretén belül rendkívül fontos a pszichés rehabilitáció is, mely rendszerint megfelelő szakember bevonásával segít a betegséggel gyakran együtt járó szorongás oldásában.
A rehabilitáció fontos részét képezi a betegek oktatása és egészségnevelése, melynek során megismerik a betegségükkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és megtanulják az egészséges életmód alapelemeit, valamint a veszélyeztető tényezők (magasvérnyomás, elhízás, dohányzás, stb.) megszüntetésének módjait. A rehabilitáció orvosilag és társadalmilag egyaránt igen eredményes és költséghatékony módszere a koszorúérbetegségben szenvedő betegek kezelésének. A programban résztvevők fizikai terhelhetősége nő, életminőségük és túlélési esélyeik javulnak, és nagyrészük képes eredeti munkatevékenységük folytatására. Ez utóbbi cél elérése jelenti a rehabilitáció igazi sikerét.
Az újabb roham kivédése Bár a heveny szívroham kezelése az utóbbi évtizedben jelentősen fejlődött és a halálozás nagymértékben csökkent, a kórházból távozó betegek kockázata az újabb szívinfarktus kialakulására változatlanul nagyobb, mint az átlag népességé. Különösen fokozott a veszély akkor, ha az infarktus létrejöttében szerepet játszó veszélyeztető tényezők változatlanul fennállnak a szívrohamot követően is, vagy ha a beteg nem részesül megfelelő védő hatású gyógyszeres kezelésben. Ezért ma minden szívinfarktust elszenvedett beteg számára szükséges biztosítani azt a hatékony másodlagos megelőző (szekunder prevenciós) kezelést, amely bizonyítottan javítja az életminőséget és növeli az életkilátásokat.
Ezen stratégiának az alapelemei a következők:
A kockázati tényezők megszüntetése:
- a dohányzás elhagyása;
- zsírszegény diéta, szükség esetén vérzsírcsökkentő gyógyszeres kezelés;
- a magas vérnyomás kezelése;
- a túlsúly és az elhízás megszüntetése, az ideális testsúly elérése;
- a rendszeres testmozgás;
Rendszeres ellenőrzés és gondozás:
Koszorúérbetegség fennállása esetén a betegeknek rendszeres orvosi ellenőrzésre kell járniuk, aminek időtartama állapotuktól függően változik (egy-két hónaptól fél-egy évig). Igen lényeges, hogy maga a beteg is figyelje panaszai jellegének, erősségének változásait, és szükség esetén azonnal jelentkezzen kezelőorvosánál. Fontos, hogy a beteg a gyógyszereit pontosan, az orvos utasításai szerint szedje, és megkérdezése nélkül ne változtasson az adagolásukon, és ne hagyja abba szedésüket. A koszorúérbetegség gyógyításának hosszútávú sikere, sokszor maga a beteg élete is a jó orvos-beteg együttműködésen múlik. Bár a betegség alapjául szolgáló érelmeszesedés folyamatát általában teljesen megszüntetni nem tudjuk, az anginás rohamok gyakoriságát és erősségét gyógyszeres kezeléssel, katéteres kezeléssel vagy műtéttel legtöbbször eredményesen csökkenthetjük. Rendszeres orvosi ellenőrzés mellett, a kockázati tényezők lehetőség szerinti kiiktatásával, a hatékony kezelési eljárásoknak köszönhetően a legtöbb koszorúérbeteg ma már teljes értékű életet élhet.
Ez is érdekelhet
Legjobban: