Felfedezték a test kémiai naptárát

Fény derült arra a mechanizmusra, amellyel a szervezet az évszakok változását követi. A kutatók által csak "kémiai naptárnak" nevezett rendszerről a Current Biology szakfolyóiratban publikált anyagban értekeznek a University of Manchester és a University of Edinburgh kutatói.

Brit kutatók olyan sejtcsoportokat fedeztek fel, melyek az emberi szervezetben „téli” vagy „nyári” állapotban lehetnek - a nyári időszakot a hosszabb, a téli időszakot a rövidebb napokból érzékelik.

A tanulmány mögött húzódó kísérletsorozatban az év különböző időszakaiban végeztek kísérleteket birkákkal. Agyalapi mirigyükben egy olyan kb. 17 ezer „naptársejtet” tartalmazó sejtcsoportot találtak, amelyek különféle hormonokat termelve, a test különféle folyamatait felügyelik. Mindezek csak kétféle állapotban képesek létezni: téli vagy nyári állapotban, az ezen állapotok közti átmenetből pedig pontosan lehet látni, hogy az év mely hónapjában vagyunk. Azt azonban még mindig nem lehet tudni, hogy a test honnan tudja, tavasz vagy ősz van éppen.

Testünk is érzékeli az évszakok múlását

Ez a mechanizmus az állatoknál a szaporodási, hibernációs és migrációs folyamatokat szabályozza (ez azt is elárulja, a bárányok miért a tavaszi időszakban születnek), az embereknél pedig az melatonin hormon termelődéséhez, amely nemcsak a 24 órás napi, hanem az éves ciklus váltakozásától is függ (hiszen a melatonin hormon a napfény függvényében termelődik).

Frontok, szelek és hőmérséklet-ingadozás: így hat ránk az időjárás

És bár az emberek esetében ugyan nem beszélünk szaporodási ciklusról, több jele is van annak, hogy az évszakok múlása ránk is hatással van. A Nature Communications szakfolyóirat egyik tanulmányában például egy cambridge-i kutatócsoport állítja, hogy az immunrendszerünkhöz köthető gének sokkal aktívabbak a hideg időszakokban - ennek köszönhetően például könnyebben tudjuk felvenni a küzdelmet az ízületi gyulladás .

Forrás: bbc.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra