Testünket a külső behatásoktól a legnagyobb szervünk, a bőrünk védi meg. Amennyiben a bőr folytonossága megszakad, akkor sebzésről beszélünk. A sebeket többféle szempont szerint csoportosíthatjuk, a legáltalánosabban elterjedt a sérülés oka szerinti rendszerezés, amely alapján megkülönböztetünk mechanikai, kémiai és termikus sebeket.
Mechanikai sebek
A mechanikus sebek az ép bőrszöveteket érő fizikai ártalom hatására keletkeznek. Ezek a leggyakoribb sérülések, további altípusokra osztjuk őket a fertőzésveszély, a seb külalakja és a velük járó vérveszteség szempontjából. Ezek közül a legtöbbször az alábbiakkal találkozhatunk:
A horzsolás valószínűleg a legelső sérülés, amit elszenvedünk életünk során. Ha például elesünk, felszakad bőrünk felső rétege, az úgynevezett hám. A horzsolás alakja általában nem szabályos, de szépen gyógyul. Fontos, hogy kellően kitisztítsuk a sebet, jellegéből adódón ugyanis gyakran szennyezett a sérülés helye, például homokkal.
A metszett, vagy más néven vágott seb esetén valamilyen éles tárgy okozza a sérülést, de az nem hatol mélyre, a seb túlnyomórészt vízszintesen fut. A sebszélek egyenesek, a seb alapjáig terjednek, a sebzug szűkülő, a sebalapig minden szövet élesen átmetszett. Ellátás után szépen gyógyul.
A szúrt sebet szintén éles tárgy okozza, ám szemben a vágott sebbel, itt már mélyre hatol. A bőr alatti képletek ( idegek , erek, más belső szervek) is károsodhatnak. Általában erős vérzéssel jár, amit fontos azonnal csillapítani. Orvosi ellátást igényel.
A zúzott seb esetében a bőr károsodása egy tompa erőbehatás, például zuhanás, ütés következménye. Mivel a kültakaró szakad, a sebszélek egyenetlenek, a sebalap szabálytalan és a szennyeződés is gyakori. Mindig ellenőrizni kell, hogy csontsérülés, esetleg agyrázkódás történt-e.
Ha lövedék okozza a sérülést, akkor lőtt sebről beszélünk, amelynek megjelenése és súlyossága függ az adott lövedék fajtájától, a lövés irányától és a lőtávolságtól. A bemeneti nyílás mellett az esetek egy részében kimeneti nyílás is keletkezik, ahol sokszor nagyobb szövetroncsolás keletkezik. Életet veszélyeztető sérülés, hiszen gyakran fontos szervek károsodásával és jelentős vérveszteséggel jár.
Fertőzés szempontjából a legnagyobb rizikóval a harapott sebek rendelkeznek, hiszen itt a sérült bőrréteg nyállal érintkezik. Jelentős szövethiánnyal járhatnak és a sebhely is jellegzetes, kirajzolódik az állat fogsora. Az ellátás során nemcsak a seb fertőtlenítéséről kell gondoskodni, de a lehetséges betegségek szembeni védekezésről is, például Tetanus elleni oltással.
Kémiai sebek
Ha valamilyen lúgos vagy savas vegyi anyaggal kerül kapcsolatba a bőrünk, akkor beszélünk kémiai sebről. Ezekkel a maró anyagokkal nemcsak a kémia órai kísérleteken vagy az üzemekben találkozhatunk, hanem saját háztartásunkban is. A vízkőoldó például általában tömény sósav, a fertőtlenítőszer vagy hipó erősen lúgos kémhatású folyadék, az akkumulátorsav pedig lényegében hígított kénsav.
Amennyiben a vegyi anyag viszonylag gyenge, akkor általában csak bőrpírt, viszketést vált ki, de ha erősebb, akkor komolyabb szövetkárosodást, hámlást, hólyagosodást is okozhat. Éppen ezért ajánlott a tisztítószerek használata közben gumikesztyűt viselni. Ha mégis megtörténik a sebesülés, minél előbb távolítsuk el a kémiai anyagot a bőrről. Mivel egyes vegyszerek reakcióba lépnek a vízzel (például a kénsav) és ezáltal még súlyosabb sérülést okozhatnak, érdemes először egy tiszta ronggyal letörölni az érintett bőrfelületet, majd utána leöblíteni vízzel, végül bekötözni.
Termikus sebek
Az égési sérülések tartoznak ide, amelyeket okozhat hőhatás, vegyszer vagy elektromos ártalom is. Az égési sebeket a bőrszövet érintettsége szerint négy fokozatba soroljuk.
Elsőfokú égésnél csak a bőr legfelső rétege, a felhám - orvosi nevén az epidermisz - károsodik. Az érintett terület vörös, a bőr feszes, sima és igen fájdalmas. Leggyakoribb okozója az UV-sugárzás.
A másodfokú égés az epidermisz minden rétegét és a bőr második rétegének, az irhának több alrétegét is károsítja. A felületes másodfokú égések a dermisz felső rétegéig hatolnak, felszínük nedves, hólyagos és kifejezetten fájdalmas. Külsőre vöröses-rózsaszín márványozottság jellemző, amely nyomás hatására elfehéredik. A másodfokú égések súlyosabb formája, amikor a sérülés a dermisz mindkét rétegét érinti. A sebfelszín ilyenkor általában fehér és hólyagos. Ha pedig a hólyagok megrepednek, a belőlük kiáramló vérplazma - amely befertőződhet és begennyesedhet - nedvessé teszi az égett területet. A fájdalom itt is jelentős.
A harmadfokú égés az epidermisz és a dermisz után már a bőr alatti kötőszövetet is eléri. A felszín szürkés vagy nagyon halvány, szenes, pergamenszerű, a szövetelhalás miatt. Fájdalmat már nem érez a sebesült, mivel a terület idegvégződései elhaltak. A legsúlyosabb, negyedfokú égés pedig a szövetek teljes elszenesedése, amely magában fogalja a bőr alatti kötőszövet, az izomszövet és a csontszövet égését.
Égési sérülés esetén fontos, hogy a lehető leghamarabb hűteni kezdjük az érintett testrészt, lehetőleg folyó csapvíz alatt, majd fertőtlenítés után lazán kötözzük be steril kötszerrel. Ha az égési sérülés legalább harmadfokú, vagy alacsonyabb fokozatú, de nagy kiterjedésű, esetleg az arcon vagy nemi szervek környékén található, illetve elektromos áram vagy vegyszer okozta, akkor mindenképp forduljunk orvoshoz!
Legjobban: