Gyerekek a börtönben - Ördögi kör, amelyből szinte lehetetlen szabadulni

Mostanában ismét olyan érzésünk lehet, hogy egyre fiatalabbak egyre brutálisabb tetteket követnek el - nem ritkán az iskolában. Csoportos verés, bullying, brutális támadás, késelés... csak az utóbbi hetekben. A közvélemény ilyenkor hajlamos példás büntetést, akár elzárást követelni. De biztos, hogy ez a legjobb út akkor, ha tizenkét, tizennégy évesekről beszélünk? Hiszen még gyerekek, és a tetteik legalább annyira a körülöttük élő felnőttekről és a teljes társadalomról beszél, mint róluk. Arról nem szólva, hogy a bezárás nem sokat javít a dolgokon, rontani viszont nagyon is tud, hiszen az ottani közeg sokszor csak tetézi a traumákat, ami nem igazán jó alap az újrakezdéshez.

Amikor egy kamasz ellopja a szép ruhát a boltból vagy indulatból összeveri az osztálytársát, aki maradandó sérüléseket szenved, akkor törvényt sért? A válasz igen, még akkor is, ha sok esetben egyszeri esetnek tűnik a külső szemlélő szerint. De mi történik akkor, amikor megszületik az ítélet, és börtönbe kerül? Ahogy a börtönkapu bezárul, a külvilág számára nem látható a további életszakasz.

„A börtönben az autonómia elvész. Ez egy szeretetlen közeg, amelyben az erőkultusz uralkodik. Mindez hatványozottan igaz a fiatalkorúak börtönére. Márpedig egy ember személyiségfejlődésében a fiatalkori börtönélmény csak ártani képes – mondja Dr. Solt Ágnes, a Bűnözéskutatási és Elemzési Tudományos Osztály Tudományos Főmunkatársa. - Tudni kell, hogy több kockázati tényező is van, amelyek együttállása hajlamosíthat a későbbi bűnelkövetésre, a kriminalizálódásra. Ezek között vannak személyes tulajdonságok, lehetnek veleszületett hajlamok, de a környezeti elemek dominálnak. Mindennél fontosabb a neveltetés, a szűkebb, majd idővel a tágabb környezeti minták. Leegyszerűsítően azt mondhatjuk, hogy egy gyereket a bűnelkövetés útjára terelni a legnagyobb valószínűséggel az elhanyagoló nevelés vagy inkább "tartás" tud, amelyben nem kapja meg a számára elengedhetetlen szeretetet, gondoskodást, figyelmet.”

Ha egy gyerek szegénységben nő fel, és csak egyfajta világképet lát maga körül, akkor nem csoda, hogy követi a mintákat. Ha azt látja, hogy az apa a kocsmából hazatérve megüti az anyját vagy hogy a kisboltban lopni „normális”, mert enni azért kell, és a szomszéd fia „már ki is jött a sittről”... a bűn fogalma elmosódik.

„Vannak olyan tünetek, amelyek valószínűsítik a későbbi bűnelkövetést, de törvényszerűen megmondani nem lehet, hogy az egyik kisgyermekből biztosan elkövető lesz, a másikból biztosan nem. Az agressziókezelési nehézségekkel küzdő, magatartászavaros gyermek esetében nyilván esélyesebb az erőszakos viselkedés, mint egy megfelelni vágyó, szelíd társánál. De ezek a tünetek már a veszélyeztetettség tünetei, azt mutatják, hogy valami nincs rendben benne és körülötte - magyarázza Solt Ágnes. - A mérgező családban felnövő gyerekek a leszakadt, kirekesztett kisközösségek leggyengébb pontjai. Az antiszociális személyiségjegyek diagnosztizálhatóak a legkorábban, ezt követően pedig az antiszociális viselkedés, az erőszakos magatartás, amelyekből előre lehet jelezni a bűnelkövetés nagyobb valószínűségét. A bűncselekményt megelőzően rendszerint kimutathatók olyan cselekedetek, amelyek - ha nem is jogsértőek - deviánsnak bélyegezhetők. A bűnelkövető fiatalok körében már kisiskolás korban is gyakoribb az agresszív, antiszociális magatartás: a verekedés, mint jellegzetes reakció kétszer akkora valószínűséggel fordul elő náluk, mint a jogkövetővé válók esetében.

Ha a szülők inkompetensek, nemtörődömök, vajon a gyerekek környezetében bárki más tudja pótolni az odafigyelést? "Nagyon sok múlik az oktatási intézményen, a tanárokon. Saját kutatásom egyik eredménye az volt, hogy a pedagógusi segítségnyújtás esetén a veszélyeztetett, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek kétharmada jogkövetővé vált, míg ha ez elmaradt, akkor ugyanezen gyerekek kétharmada lett később bűnelkövető.

A KSH hivatkozva a Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség adataira, 2022-ben kétezer gyermekkorú (14 év alatti) és közel nyolcezer fiatalkorú (14-17 éves) elkövetőt rögzített oldalain.

„Anyukám többször is azt mondta nekem, hogy apám nem szeret engem. Már kicsinek azt mondta, hogy falhoz kellett volna, hogy ba***on. Mindig a rosszat csináltam, már kicsinek is.” Ezt az a hajléktalangyilkosságokat elkövető fiatalkorú mondta, aki – a tudósítások szerint –2016-ban maga kérte, hogy vegyék állami gondozásba, mert úgy érezte, őt senki nem szereti. Érzelmileg elhanyagolt, problémás gyerekként nőtt fel.

A fiatalkorúak börtönben töltött élete az egyik olyan tabu, amiről nem beszél a társadalom. Különben nagyon kemény dolgokkal kellene szembesülnie. Például azzal, hogy a börtönbeli szexuális erőszakot leginkább fiatalkorúak intézetében követik el, fiúk fiúkon. Gondoljunk bele: egyrészt tizenéves gyerekekről van szó, másrészt nagy különbség lehet egy gyilkosság miatt ülő agresszív tizennyolc éves, és egy lopás miatt bekerült, visszahúzódóbb tizennégy éves között. Szomorú, hogy akik összezárják őket, megvédeni nem mindig tudják a gyengébbet - sajnos ismerünk néhány halálos végű bántalmazást az elmúlt évekből.

"Előfordul, hogy egy bekerülő, heteroszexuális fiatalnak egyáltalán nem volt korábban intim élménye, a börtönben azonban áldozattá válik – mondja Fliegauf Gergely kriminológus, pszichológus. - Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye alapján mindenki gyerek, aki tizennyolc év alatti. Ehhez képest a „fiatalkorú” szó egy büntetőjogi kifejezés, amely korosztály szerint sorolja be az elkövetőt. Polgári jogi értelemben pedig korlátozottan cselekvőképes, vagyis nem teljesen felnőtt. Mégis, valójában gyerekekről beszélünk. És akkor gondoljunk bele, hogy ezek a tizennégy és tizennyolc év közötti gyerekek ott vannak az intézményben, és erőszakoskodnak egymással. Rettenetes kimondani, de a saját tapasztalatom alapján azok a legerőszakosabbak, akik gyermekvédelmi intézményben nevelkedtek. Mivel már ezekben az elvileg a védelmükre létrehozott intézményekben történik a gyerekek között szexuális erőszak, és ami viselkedésformát ott megtanultak, azt viszik át. És az a gyerek, aki áldozat lesz a börtönben, lesz később ismét elkövető. Nagyjából arról beszélhetünk, hogy ez egy erőszak-, vagy inkább ördögi kör…”

Úgy tudnám megfogalmazni: olyan ez, mint egy vírus. Egy soha véget nem érő, gyógyíthatatlan kór, ami apáról fiúra száll, öröklődik, és mi csak szélmalomharcot vívunk ezzel az egésszel eredménytelenül, sikertelenül, eszköztelenül. A férfi iszik, drogozik, gyógyszerezik, veri az egész családot - köztük a gyerekeket is -, a kicsik ebben nőnek fel, ez lesz a minta. Számukra ez a család, ez az otthon, ez a természetes, ők is így fogják majd kezelni a problémákat, egyáltalán nem várhatunk tőlük mást. (egy gyermekjóléti szolgálat vezetője) (Forrás: Dr. Garai Renáta)

A börtönbe kerülve olyan közegben találják magukat, amelyben katonás rend uralkodik intézményi szinten, a bezárt ajtók mögött pedig folyamatos a harc. Az első mondat, amivel szembesül, könnyen ez lehet: „A köcsögöm leszel vagy a csicskám?” – így hangzott el a hírhedt mondat a Bebukottak című filmben, a nyolcvanas évek közepén, amely akkoriban sokakat megrémített.

„Szaknyelven reluktanciának hívják, amikor én magam, mint állampolgár, azért mert valaki bent van a börtönben, elítélem, és a börtönártalmakkal szembeni passzív tenni nem akaró magatartást tanúsítok. Csak egy szemléletes példa. A bűnt, amit elkövet egy illető, képzeljük el úgy, mint egy teniszlabdát, ami férgekből áll. De a saját szerencsétlensége, élete, előzményei, ugyanilyen férgekből áll, viszont stadion méretű tömeget alkot! Mindenki arra koncentrál, hogy a bűne mekkora, vagyis a teniszlabdányi féregre. De látnunk kell, hogy ott van a stadion, és arra vakok vagyunk… – magyarázza Fliegauf Gergely. - Amikor a kilencvenes években, börtönben dolgoztam nevelőként, sokszor kellett azzal szembesülnöm, hogy a fiatalkorú intézetben tapasztaltak rendkívül károsan hatottak a fogvatartottak személyiségére. Akik ott kitanulták az erőszakot, azok sajnos a felnőtt intézetekben is folytatták. Később, a 2010-es évek derekán volt alkalmam pár gyermekotthonba látogatni. Meglepetten tapasztaltam, hogy az ott lévő gyermekek ugyanazt a szlenget használták, mint a felnőttek a börtönökben. Ilyen szó volt például a „befegyelmiztetés”, ami azt jelentette, hogy addig szívatnak valakit, amíg annyira kikészül, hogy önmaga vagy mások, esetleg a személyzet ellen fordul. Ennek a bullyingnak a börtönben az volt a következménye, hogy az illető fenyítést kapott, ami megnehezítette a szabadulását, ha lehetőség volt a feltételes szabadságra bocsátására. Akár évek múlhattak ezen.

A gyermekeknél az ilyen fajta bullying eredménye az lehet, hogy a gyermek egyre szigorúbb körülmények közé kerül, például központi speciális gyermekotthonba. Ezek a közösségen belüli csoportdinamikák emlékeztetnek az orosz rabhierarchiára, amely piramidális felépítésű, de az amerikai börtöngeng-szerveződésre is, amely inkább hálózatos felépítésű. Az évek során számomra igazolódott, hogy a fegyintézetekben tapasztalható informális struktúra a bűnözés "keltetője", annak alapoz meg, hogy a szabadult rabok olyan családokat alapítsanak, ahol mindennapos az erőszak, és az ott született gyerekek kimaradjanak az iskolából, és később különféle intézményekbe kerüljenek. Körülbelül százötven európai börtönt láttam belülről. A rendszerük közötti különbség röviden úgy fogalmazható meg, hogy minél inkább képes az adott ország szembesülni a saját társadalmi problémáival, annál inkább békésebb és rendezettebb a rabok sorsa. Ugyanakkor tabusított problémák minden országban vannak. Egy lehetséges, de korántsem könnyen elérhető cél tehát a gyermekvédelemről folytatott nyílt kommunikáció.”

Ez is érdekelheti

pedofília

Börtönbe kerül a 78 éves pedofil háziorvos

közösségi média

Emberi jognak nyilváníttatná a közösségi médiát egy börtönrab

Szív- és érrendszeri betegségek megelőzése

Mit mutat a vérnyomás második értéke?

Orvosnál

Zacher Gábor: óriásit hibáztak az orvosok Varga Barnabás sérülésekor

A gyerekek egy társadalom legsebezhetőbb tagjai közé tartoznak, ennek ellenére úgy tűnik, hogy mind a közvélemény, mind pedig a politika elfogadja bebörtönzésüket. Pedig egyre több bizonyíték van a börtön borzasztóan káros hatásaira. A fogvatartott gyermekek jelentős része  drogproblémákkal, tanulási nehézségekkel, mentális és egészségügyi problémákkal küzd, borítékolhatóan volt tanúja vagy tapasztalt fizikai vagy szexuális erőszakot. A fiatalok alapvetően érzelmileg sebezhetők, így nagyobb valószínűséggel nehezebben élik meg a külső személyes kapcsolatok elvesztését, mint a felnőttek. (David Scott angol kriminológus)

Ahhoz, hogy a bűn ismétlődő folyamatát meg lehessen törni, szükséges volna minél több rehabilitációs program, amely során olyan dolgokat tanulhatnak a fiatalok, amelyek segítik visszatérésüket a társadalomba. Vajon lehetséges-e ez? Elég egy szakma, érettségi vagy más hasznos tudás? Van elegendő pszichológus, pszichiáter, aki segít továbblépni?