Rejtélyes járványban halnak meg egyre többen Kongóban

Egy eddig ismeretlen betegség okozta 143 ember halálát novemberben a Kongói Demokratikus Köztársaság délnyugati részén.

A fertőzötteknél influenzaszerű tüneteket jegyeztek fel, beleértve lázat és erős fejfájást – közölte hétfőn Remy Saki, Kwango tartomány helyettes kormányzója és Apollinaire Yumba, a tartomány egészségügyi minisztere. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint egy orvosi csoportot jelenleg azon dolgozik, hogy mintákat gyűjtsön a betegektől a Panzi egészségügyi zónában laboratóriumi vizsgálatok, ezáltal a fertőzést kiváló kórokozó beazonosítása céljára.

Cephorien Manzanza civil társadalmi vezető a Reutersnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a helyzet rendkívül aggasztó, mivel a fertőzöttek száma továbbra is emelkedik. Ráadásul Panzi vidéki területen található, ami az egészségügyi szállítmányok, például a gyógyszerek utánpótlásában is komoly nehézséget jelent. Saki és Yumba közös sajtótájékoztatójukon rámutattak: az áldozatok közül sok beteg úgy halt meg otthonában, hogy semmiféle ellátást nem kapott.

Helyi járványszakértők szerint a betegség elsősorban nők és gyermekek körében mutat súlyost lefolyást. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden annyit közölt az ügyben, hogy a múlt hét folyamán érkezett be hozzájuk riasztás a megbetegedések kapcsán. A WHO is együttműködik a kongói közegészségügyi minisztériummal a probléma feltárására indult vizsgálatokban.

Borítókép: Getty Images

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap, határozottabban majd naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem zárható ki. A nyugati megyékben lengedezhet az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra