Lebukott az orvos: még a kemóért is pénzt kért

5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják azt a nyíregyházi orvost, aki több alkalommal is hálapénzt fogadott el betegeitől. Őt és asszisztensét egyelőre 4 hónapig bűnügyi felügyelet alá helyezték.

Rendőrök jelentek meg egy nyíregyházi rendelőben múlt hét kedden. Ám ahogy az az RTL Híradó riportjából kiderült, az egyenruhások nem azért mentek, mert ellátásra szorultak, hanem azért, hogy elfogjanak egy ott dolgozó 60 éves főorvost és a 59 éves asszisztensét. A két gyanúsított ugyanis feltételezhetően rendszeresen hálapénzt kért és fogadott el az általuk ellátott betegektől.

orvos számológéppel számol
Még a kemoterápiáért is pénzt kért a nyíregyházi orvos. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Több év börtönre számíthat az orvos

A megalapozott gyanú szerint az orvos és az asszisztens két hónap leforgása alatt 18, illetve 11 alkalommal fogadott el hálapénzt. Az orvost mindezért 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják – ismertette Bartha Andrea, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője.

A kemoterápiás kezelést is pénzért adta

Az RTL úgy tudja, az orvos mindemellett a rákos betegeitől is pénzt kért a kemoterápiás kezelésekért cserébe. A bíróság múlt pénteken 4 hónapig tartó bűnügyi felügyelet alá helyezte az orvost és az asszisztensét is – egyelőre nem jogerősen.

Csaknem 10 éven keresztül kért és fogadott el hálapénzt a betegek ellátásáért cserébe egy vezető beosztású orvos Vas megyében. Többrendbeli vesztegetés miatt börtönbüntetésre és az orvosi szakmától való eltiltásra is számíthat a doktornő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra