Amikor az ember elvégzi a dolgát, az esetek jelentős részében, kénytelen megtisztítani magát az emésztés végtermékének maradványaitól. Erre a történelem során különféle módszerek alakultak ki. Ezekről Philippe Charlier francia antropológus és munkatársai a British Medical Journalban megjelent tanulmányukban azt írták, hogy "az anális tisztítást a helyi szokásoknak és az éghajlatnak megfelelően többféleképpen lehet elvégezni, beleértve a vizet (például a bidét), leveleket, füvet, köveket, kukoricacsöveket, állati szőrméket, botokat, havat, tengeri kagylókat, és végül a kezet.
Az ókori rómaiak (akik persze mit sem tudtak még a mikroszkopikus kórokozókról) az illemhelyen egy kis csatornában folyóvizet áramoltattak át, amely elmosta az ürüléket, és lehetőséget adott, hogy a tisztálkodást szolgáló botra erősített szivacsot (tersorium) is ki lehessen mosni. A nyilvános helyeken is ezt a módszert alkalmazták, és vadidegen emberek használták ugyanazt a szerszámot a legnagyobb lelki nyugalommal. Jobb helyeken a tersoriumot sós vízzel vagy ecettel töltött vödörben cserélték. A tersorium bizonyos szempontból igen környezetbarát megoldás volt, hiszen nem kellett rengeteg papírt felhasználniuk (persze a szivacsállatoknak, amelyek sorsa a mellékhelyiségbe vezetett, biztosan meglenne erről a véleménye), de egy mai járványtanász a szívéhez kapna, ha valahol ezt látná.
Az antik görögök viszont csiszolt kerámiadarabokat és köveket ( pessoi ) használtak a tisztálkodáshoz, amelyeket aztán alaposan le lehetett mosni. Sőt, ha valakit igen utáltak, annak nevét rávéshették a kerámiadarabra, más néven osztrakára . Charlier szerint találtak olyan töredéket is, amelyen Szókratész neve szerepelt. Ez a módszer azonban nem élte túl a történelem viharait, talán azért sem, mert a kövek és a kerámia felülete nem volt egyenletesen sima, így a pessoi hosszú időn át tartó rendszeres használata végbélirritációt, fertőzést vérzést is okozhatott.
Miből van a WC-papír?
Időközben rájöttünk, hogy az eldobható papír a legjobb és legkényelmesebb módszer hátsónk törlésére (amiről az első feljegyzés a 6. századi Kínából származik), de a környezetnek ez nagyon fáj. Ha hagyjuk a múltat, és inkább a jelenre figyelünk, kiderül, hogy bármennyire is hihetetlen, de a wc-papírhasználattal nagyobb környezeti kárt okozhatunk, mintha egy nagyteljesítményű terepjárót hajtanánk. A fejlett országok e tekintetben különösen rossz példát mutatnak, mert a világ lakosságának mindössze 4 százaléka felel a felhasználás 20 százalékáért. Európában is folyamatosan növekszik a felhasználás , tavaly mintegy 4,9 millió tonna fogyott. A nyugati országokban fejenként és évente mintegy 14 kilogramm papírt használtunk a nagy és a kis dolgok lezárására, amivel jelentősen hozzájárulunk az erdők pusztításához és az éghajlatváltozáshoz.
A wc-papír előállításának tipikus fő összetevője a papírpép . Ennek forrásai lehetnek különböző újrahasznosított anyagok, búzaszalma, bambusz, de leginkább fa, azaz eredeti rost, amit még sohasem használták fel más termékben. Ugyan rengeteg papírfát termelnek ki Európábában a gyorsan növő fafajokból (például nyárból) telepített ültetvényeken, de a világon sokfelé (különösen Észak-Amerikában) természetes erdőket vágnak ki (leginkább fenyveseket) az alapanyagellátás érdekében. Mire a fából papír lesz, rengeteg vizet és energiát használnak fel, valamint a rostok szétválasztására és kifehérítésére különféle kémiai eljárásokat használnak, amelyek mind egy erősen környezetkárosító folyamat részei.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az NRDC és a Stand.earth környezetvédő szervezet jelentése szerint a 100 százalékban fából készült WC-papír háromszor annyi szenet bocsát a környezetbe, mint más típusú cellulózból készült termékek. Egyetlen tekercs WC-papír gyártásához pedig 140 liter vizet használnak fel, továbbá a papír szállítása is gázkibocsátással jár.
Környezetbarát és higiénikus alternatívák
Nyilvánvaló, hogy a legtöbben nem akarnak lemondani a wc-papírról. De ma már vannak környezetbarát termékek, amelyek teljesen újrahasznosított alapanyagokból készülnek. Ezekre egy kis kereséssel könnyen rátalálhatunk a neten, majd a boltokban is. Aki mégis kivezetné az életéből a wc-papírt, és megváltoztatná a tisztálkodási szokásait , de a higiénia szempontjait is szem előtt tartja, az számolhat pár alternatívával.
Az Inhabitat környezetvédelmi portál szerint a legkézenfekvőbb a papír textíliával való felváltása. Ebben az esetben hasonló a helyzet, mint a textílzsebkendőknél, vagy még inkább a textílpelenkáknál. A textíl ilyenfajta hasznosítása nem vált ki ellenérzést, mert megszokott. A wc-ben való használata azonban más, érzelmileg erősen befolyásolt kérdés. Ha az averziókon sikerül túllépni, a használt kendőket egy vízhatlan zsákban vagy tárolóban lehet a mosásig gyűjteni, majd a mosás után egy következő ciklusban ismét használni.
Sokkal kevesebb elszánást kíván a bidé használata . Sokan azért nem élnek vele, mert a kisebb lakásokban egyszerűen nincs hozzá elég hely. Újabban azonban a wc-ket is fel lehet szerelni kiegészítőkkel, amelyek megoldják az alsó mosdást azon a helyen, ahol a dolgunkat is elvégeztük. A bidé pedig személyes higiéniai szempontból kiváló eszköz. Az Inhabitat becslése szerint a bidéhasználat elterjedése az Egyesült Államokban hetente fák ezreit menthetné meg. Ezzel Magyarországon is megóvhatnánk évente egy kisebb erdőt.
Ez is érdekelhet
S ha még kell egy lökés az alternatív megoldások felé, akkor azt a mosdóval kapcsolatos amúgy is bennünk élő paranoiák tehetik meg. A nyilvános helyeken (persze akár otthon is), az öblítéskor óhatatlanul fröcsög a víz. Néha egészen észrevétlen kis cseppek repülhetnek szét , s kórokozókat szállíthatnak magukkal. A WebMD orvosi portál például azt javasolja , hogy elsősorban olyan mellékhelyiséget vegyünk igénybe, amelyben teljesen zárt tartóból lehet kihúzni a papírt, mert csak ekkor lehetünk biztosak benne, hogy nem fröccsent rá semmi. Ilyen helyeken szóba sem jöhetnek az alternatív megoldások, otthon sokkal inkább.
Legjobban: