Cikkünk első része itt érhető el.
Manapság minden betegségről, még azokról is, amelyek eredete és lefolyásának minden részlete még nem tisztázott, az orvosoknak határozott elképzelésük van. Be tudják ugyanis a kórokat sorolni valamilyen osztályba , ahol hasonló természetű betegségeket tartanak nyilván. Néha azonban megtörténik, hogy nem lehet megragadni a hasonlóságok nyújtotta fogódzkodókat.
Pokémon-sokk, avagy eper cukorral
Közel 700 japán gyermek került a kórházba 1997-ben a népszerű Pokémon rajzfilmsorozat "Denno Senshi Porygon" című epizódjának közvetítése után. Ezt az eseményt - amelyet Japánban Pokémon-sokk néven ismernek - szakértők szerint az epizód alatt villódzó fények és ismétlődő minták váltották ki, és tulajdonképpen epilepsziás jellegű roham fejlődött ki az arra fogékony gyermekeknél. A rajzfilm egyik jelenetét a "paka paka" nevű animetechnika rendkívül intenzívvé tette. Az igen fényes, stroboszkopikus villanások mintegy hat másodpercig tartottak. Ez elég volt hozzá, hogy a nézők egy része homályos látás, fejfájás, szédülés és hányinger miatt kezdjen panaszkodni, de néhányuknál roham, vakság, görcs vagy eszméletvesztés is jelentkezett. Összesen 685 nézőt - 310 fiút és 375 lányt - szállítottak kórházba a mentők. Ketten több mint két hétig voltak kórházban, néhányan pedig akkor is rohamot kaptak, amikor a jelenet egyes részeit újra leadták a televíziókban a megbetegedésekről szóló tudósításokban. A 685 kezelt gyermeknek csak töredékénél diagnosztizáltak fényérzékeny epilepsziát. Az eset mindenesetre bekerült a Guinness Rekordok Könyvének 2004-es és 2008-as, játékokkal kapcsolatos kiadásába a "legtöbb fényérzékeny epilepsziás roham, amelyet egy televíziós műsor váltott ki" címmel.
Bár azt gondolhatnánk, nevetséges egy televíziós műsorról feltételezni, hogy képes embereket megbetegíteni, valójában ez sokkal gyakoribb, mint sokan hinnék. Egy másik példa a portugál szappanopera, a Morangos com Acucar (Eper cukorral) hatása, amelynek egy 2006-os epizódjában egy potenciálisan halálos vírus terjedt el a filmbéli iskolában. Nem sokkal ezután a műsor számos nézője olyan tüneteket produkált, mint amilyeneket a filmben bemutatott vírusok okozhattak. Az orvosszakértők egészen elámultak a helyzeten, mert valóban úgy tűnt, mintha a betegség a Morangos com Acucarból terjedt volna át a való világba. Megnyugtató, minden kétséget kizáró magyarázat persze egyik esetre sincs.
A bűn tánca Kolbigkban
Az 1518-as táncoló pestis a Rajna mentén, Strasbourgban ütötte fel a fejét. Egy keskeny városi utcán a Frau Troffea néven ismert nő kezdett tüzesen és megállás nélkül táncolni. Hat napig folytatta, és nem tudott megállni. De amikor végre megtette, a kényszerű tánc terjedni kezdett. Egy héten belül közel 40 ember táncolt irányíthatatlanul az utcán. A hónap végére 400 embert ért már el a különös ragály , akik közül többtucatnyian meghaltak a kimerültségtől. A hírhedt incidens azonban messze nem egyedi eset volt. Egy ilyen jellegű csapást már 1021-ben rögzítettek. A németországi Kolbigk városában egy 18 fős csoport kezdett táncolni, illetve magán kívül énekelt a templom előtt, megakadályozva a helyi papot feladatainak ellátásában. A tisztelendő azt állította, hogy átok sújtotta a falusiakat, akik "a bűn táncát" voltak kénytelenek lejteni . Bár kevesebb embert érintett a jelenség, sokkal hosszabb ideig tartott, mint Strasbourgban. Majdnem egy egész éven át aktív maradt a táncőrület. Bár évszázadok elteltek azóta, még mindig nem tudjuk, mi vette rá az embereket, hogy végkimerülésig ropják.
A pikárdiai izzadás
A Sudor anglicus, azaz angol izzadás néven megjelent betegségnek a fele sem volt tréfa. A kontinentális Európában 1485-től fogva öt angolizzadás-járványt jegyeztek le . A betegség súlyosságát mi sem jelzi jobban annál, hogy 1528-ban VIII. Henrik angol király néhány hétig majd mindennap más ágyban töltötte az éjszakát attól rettegve, hogy megfertőzi az izzadásos kór. Akiket utolért a betegség, halálfélelemre panaszkodtak, majd fejfájás és nyaki fájdalmak kínozták őket, végül elgyengültek, miközben testük hideg verítékben fürdött. Aztán felszökött a lázuk, szívük hevesen vert, kiszáradtak, és pár óra alatt, de legfeljebb egy napon belül tízből kettő (vagy olykor minden második) fertőzött meghalt. A járvány 1578-ra teljesen eltűnt, és nyoma sem maradt. Aztán 100 évvel később az észak-franciaországi Pikárdiában egyszer csak újra előtört, és az orvosok szerint semmi kétség sem volt, hogy a régi halálos nyavalya tért vissza, amely aztán makacsul megmaradt a nevét adó tartományban. Végül is 1718 és 1874 között 194 kitörését jegyezték fel. Ezzel még nem volt vége. Ismét megjelent, de korban már sokkal közelebb hozzánk, amikor 1906-ban 6 ezer embert fertőzött meg - állítólag egerekről emberekre átugró bolháknak köszönhetően. Az utolsó esetet 1918-ban jegyezték fel, amikor egy katonánál azonosították a kórt: hol máshol, mint Pikárdiában. A kór mibenlétére nincs orvosi megfejtés.
A bólogatószindróma
Amikor gyermekek betegszenek meg súlyosan, akkor különösen nehéz elfogadni, hogy nem sikerül azonosítani a kórokozót és megakadályozni a szenvedés terjedését. Márpedig a bólogató betegség egy rettenetes kór, amely képes mind fizikai, mind szellemi fogyatékosságot okozni. Áldozatait rohamok és görcsök kínozzák, méghozzá olyan súlyosak, amelyek megakadályozzák, hogy a fertőzöttek egyenek vagy aludjanak. A szerencsétlenek csak bólogatni képesek, ami valamilyen módon talán enyhít a kínjaikon. A járvány első megjelenését nem is olyan régre, 1962-re datálják. Ekkor Dél-Szudánban, Tanzániában és Ugandában is tapasztaltak fertőzéseket. A betegek kezelésére Anthony Mbonye orvos, az ugandai egészségügyi szolgálat biztosa egy sor klinikát nyitott meg, amelyet kifejezetten e betegségben szenvedők kezelésére terveztek. Bár a rohamok ijesztőek, a bólogatószindróma kára elsősorban abból származik, hogy a megfertőzött 5-15 éves gyerekek visszamaradnak a fejlődésben, és teljesen magukba fordulnak. Bár az orvosok még egyáltalán nem ismerik a betegség okait, vannak jól megalapozott feltételezéseik. Úgy vélik, hogy a kórt egy parazita féreg okozza, amely elég gyakori az érintett területeken. De valódi bizonyíték és gyógymód egyelőre nincs.
Dromománia
Egy fizikailag kimerült, Jean-Albert Dadas nevű férfit 1886-ban bevittek a Bordeaux-i kórházba, és később nem emlékezett rá, hogyan került oda. A legtöbb ember számára az ismeretlen helyen feleszmélés szörnyű élmény lenne, de Dadas számára ez többé-kevésbé közönséges esemény volt. Gyakran úgy érezte, hogy kilépett önmagából, és mintha valami különös környezetben repült volna. Olykor több száz mérföldet sétált anélkül, hogy felismerte volna, merre jár és mit csinál. Egyszer 1881-ben felébredt útközben, és azon vette észre magát, hogy éppen Franciaországból Oroszországba utazik. Dadas úgy gondolta, hogy dromomániában szenved. Ez egy megmagyarázhatatlan betegség, amelynek alanya irányíthatatlan vágytól vezérelve utazik vagy vándorol. A betegséget patologikus turizmusnak is nevezték. A dromománia rövid és megmagyarázhatatlan járvány volt, a 19. század végén. Csodálatos módon a betegség azonmód eltűnt, ahogyan az egészségügyi szakemberek felkészültek a tanulmányozására. Egy pszichiátriai konferencia 1909-ben Nantes-ban számos akadémikus részvételével megpróbálta racionalizálni a betegséget, bemutatva hat vagy hét különböző feltételt, amelyek szerintük a dromomániához szükségesek. De lényeges magyarázatot nem sikerült találni. A betegség utolsó esetét néhány hónappal a konferencia után jegyezték le. A kór eltűnt, de a rejtély napjainkig megoldatlan maradt.
Forrás: Listverse
Legjobban: