A táplálkozás és a diéták ötévente megváltoznak - állítja Sydnee McElroy, egy Nyugat-virginiai háziorvos, aki férjével, Justinnal többek között erről írt könyvet Sawbones: The Horrifying, Hilarious Road to Modern Medicine (Testturkászok: a modern orvoslás rémisztő, vidám útja) címmel. Jelenleg az alacsony szénhidráttartalmú étrend (például a paleo és a keto) az egyik legforróbb trend. Két újabb tanulmány is megvizsgálta az ilyen karakterű diéták és az életpályák közötti kapcsolatot. Ezek az étrendek segítenek lefogyni, de ha valaki túl sokáig követi őket, már megjelenik a kapcsolat és az átlagosnál magasabb kockázat a szívbetegség kialakulásával. Ha majd 15 év múlva visszatekinthetünk a 2010-es évekre, talán azt látjuk, hogy rengetegen tévelyegtek értelmetlenül a szénhidrátoktól való félelem miatt.
A legmodernebb étkezési trendeket követőket előre nem látható és néha veszélyes mellékhatások érték utol - írják McElroyék a Testturkászokban. Néhány beavatkozás csak ostobaság volt. Az 1900-as években például sokan hittek a "kövérségi szappan" hatóerejében, amely felhasználójáról kvázi leoldotta a felesleges zsírt anélkül, hogy testgyakorlatokat kellett volna végeznie. Sőt az NPR amerikai közszolgálati rádióban fennmaradt olyan felvétel is, amely arról szól, hogy képesek lehetünk leolvasztani magunkról a zsírt, például az "epebab" fogyasztásával, amely eloszlatja a meg nem engedett zsírokat, megtisztítja és gazdagítja a vért. Ezek az ötletek valószínűleg nagyszerűek voltak a pénztárcák lesoványítására - de az emberek derékkerülete aligha lett kisebb tőlük.
A féregdiétától az áldásos jegyrendszerig
Más ajánlások kevésbé voltak ártalmatlanok - számol be róla a Quartz magazin . Az 1830-as években a Viktoriánus korszakban Britanniából kiindulva népszerűvé vált a fogyni vágyók körében a galandféregpeték fogyasztása. Emögött egy olyan elmélet állt, hogy a féreg befészkeli magát az emésztőrendszerbe, ott pedig annyi tápanyagot von el a gazdatesttől, aminek fogyás lesz a vége. Azonban a galandférgek nem törődnek súlycsökkenési céljainkkal és nem válogatósak abban, hogy hol helyezkednek el az emberi testben. Azaz károsíthatnak különféle belső szerveket, vagy eltömíthetik például az epe- vagy a hasnyálmirigy-vezetékeket. Ráadásul a galandféreg eltávolítása akkoriban veszélyes, sőt életveszélyes eljárás volt.
Később, az 1920-as években a Lucky Strike cigaretta márka elkezdett reklámozni egy olyan étrendet, amely a dohányzást ajánlotta a táplálkozás helyett. Az a teória húzódott meg az elképzelés mögött, hogy a cigarettában lévő nikotin étvágycsökkentő. Akkoriban nem foglalkoztak vele, hogy a csekély fogyás mellett a dohányzás drámai módon növeli a tüdőrák kockázatát.
Aztán volt egy sor módszer és diéta, amely komoly, néha végzetes táplálkozási rendellenességeket okozott. Például a brit költő Lord Byron az 1800-as években kifejlesztett egy meghökkentő súlycsökkentési tervet. Eszerint egész nap viselni akarta a ruházatát, hogy állandóan izzadjon, de ez nem volt elég, naponta több hashajtó bevétele tette még "hatásosabbá" a kúrát.
Az 1900-as évek elején egy Lulu Hunt Peters nevű orvos azt az elképzelést népszerűsítette, hogy túl sok kalória vezetett a súlygyarapodáshoz. Neki magának sikerült több mint 30 kilót leadnia a bevitt kalóriák korlátozásával. Aztán a második világháború idején - közli a Business Insider -, amikor az élelmiszereket az Egyesült Államokban is már jegyre osztották, azt írta: "minden éhség okozta fájdalom miatt úgy érezzük, kettős örömünk lehet, mert tudjuk, hogy megmenekülnek a még rosszabb fájdalmaktól ... a kisgyermekek, és mert tudjuk, hogy minden fájdalommal érezzük, hogy (súlyunkból) elveszítünk egy fontot".
És eljött a patás...
Az 1930-as évek grapefruitdiétája azt állította, hogy egy fél grapefruit elfogyasztása minden étkezésnél könnyedén lefogyaszthatja az embert, feltéve persze, ha a napi energiabevitel nem haladja meg a 800 kalóriát. (A jelenleg érvényes ajánlás a felnőttek számára legalább 1800 kalória.) Az 1950-es években aztán megérkezett a káposztaőrület, amely szintén napi 800-1000 kalóriás korlátozást tartott szükségesnek, majd a 1970-es évek sütidiétája is 800 kalóriát engedélyezett - főleg fehérjekekszekből, azaz nem valódi süteményekből. Talán a kalóriaszegény étrendek legveszélyesebbike az utolsó esély diéta (Last Chance Diet) volt, amelyet egy Roger Linn nevű orvos dolgozott ki 1976-ban. Akik úgy döntöttek, hogy élnek az utolsó lehetőséggel, naponta csak 400 kalóriára számíthattak, azt is kizárólag húsból és különböző vágóhídi melléktermékekből, például nyersbőrből, a paták és a csontok keverékéből. A McElroy-féle könyv szerint az alultápláltság miatt legalább 60 ember halt meg ebben a rendszerben. Persze, ismerjük a bicsérdisták, a fényevők és más hasonló teóriák veszélyeit is.
Bár ma nyilvánvalónak tűnik, hogy ezek mind szörnyű ötletek, a hóbortos diéták továbbra is fennmaradnak. Az elmúlt 20 évből ismerjük többek között a szénhidrátfogyasztást minimalizáló Atkins-diétát , a fehér szénhidrátok, például a cukor és a burgonya száműzését takaró South Beach-diétát vagy a nyers élelmiszerekből állót, amelyben csak hőkezelés nélküli gyümölcsöket, zöldségeket és gabonákat szabad enni.
Minél több tudós tanulmányozza ezeket a diétákat, annál világosabb, hogy nem tudunk valami sokat az étkezés hosszú távú hatásairól. Ezek az étrendek ugyanis talán tényleg fogyáshoz vezetnek, de a nagy kérdés mégis az, hogy vajon képesek-e megőrizni az egészségünket. Például a szénhidrátok korlátozásáról szóló trendet megvizsgálva inkább az derül majd ki, hogy sokkal inkább a marketingesek találták ki, mint a tudomány.
Amíg a szépségideál - legalább is a nyugati típusú vagy azok értékeit átvevő társadalmakban - a soványság körül formálódik, folyamatos a nyomás az embereken, hogy feleljenek meg ennek. Azaz amíg ez a kulturális kényszer létezik, addig kétes diéták is lesznek. Látjuk, hogy ezek nem képesek tartósan fennmaradni, de amíg követik őket, mégis elég veszélyesek lehetnek. Ezért nem arra érdemes fókuszálni, hogy rövid távon mi viszi el a kilókat, hanem hogy hosszú távon mi hozza meg az egészséget.
Legjobban: