A katatónia egy olyan rendellenesség, amely képes megragadni a fantáziát. Mintha egy régi történet elevenedne meg, amelyben az emberek még komolyan hiszik, hogy a nők hisztérikusak, vagy a viselkedésünket a testnedvek keveredése miatt kialakuló négy személyiségtípus határozza meg. Hát hogyne csodálkozna el a szemlélő egy olyan élő emberen, akinek a tagjait például úgy lehet különféle tartósan megmaradó pózokba hajtani, mintha a teste "viaszból" lenne. A katatónia - legalábbis a ma elfogadott elmélet szerint - hátterében motoros rendellenesség, az akarat bénulása, szorongás-szindróma vagy az immunrendszer hibája húzódhat meg. De a bizonyítékokkal jól alátámasztott válasz még nem ismert.
Klinikai felmérések szerint a pszichiátriai osztályon fekvő betegek 7-15 százaléka a katatónia tüneteit mutatja, sőt az arányuk egyes becslések szerint akár a 25 százalékot is elérheti - írja Vice magazin . Annak ellenére, hogy milyen gyakran fordul elő, sokszor tévesen diagnosztizálják vagy teljesen figyelmen kívül hagyják, részben azért, mert vagy száz évig nem tekintették különálló tünetegyüttesnek. Még mindig ez az oka, hogy az esetek nagy része valószínűleg diagnosztizálatlan marad. A katatónia a leggyakrabban hangulatzavarban szenvedő betegek körében fordul elő, akiknek csupán a 10-15 százaléka szkizofrén. Az sem ritka, hogy a belső szervek betegsége, például szisztémás fertőzés, autoimmun betegség, központi idegrendszeri gyulladásos folyamat vagy daganatos betegség áll a tünetek hátterében.
Majd száz évig tévesen ítélték meg
A katatóniát 1874-ben Karl Ludwig Kahlbaum írta le elsőként motoros, affektív és viselkedésbeli tünetekkel járó pszichomotoros szindrómaként. Nem sokkal később a betegséget már a skizofrénia ritka, motoros tünetekkel járó típusának tekintették, és ez az ítélet sokáig megmaradt, ami a katatóniát szinte teljesen eltűntette a szakmai köztudatból.
A katatóniának több típusa ismert - írják a Debreceni és a Semmelweis Egyetem kutatói a Neuropsychopharmacologia Hungarica folyóiratban közölt tanulmányukban . A gátolt formára jellemző a stupor (testi vagy lelki mozdulatlanság), a mutizmus (némaság megmaradó beszédkészséggel), negativizmus (felszólítással szembeni passzív, vagy aktív ellenállás), ismétlődő mozgások, pózolás vagy katalepszia és annak legsúlyosabb formája, a viaszhajlékonyság. Az izgatott típust a túlzó, céltalan motoros aktivitás, a zavaros beszéd, dezorientáció, delirózus tudat és agresszió jellemzi. A periodikus katatóniában viszont a stupor és izgalmi állapot váltakozik. A malignus, vagy korábbi nevén letális forma hirtelen jelentkező magas lázzal és vegetatív instabilitással járó, a neuroleptikus malignus szindrómával, valamint a toxikus szerotonin szindrómával átfedést mutató, életveszélyes állapot.
Egy sor olyan rendellenességet ismernek az orvosok, amelynek folyamatait nem értik, de kezelni mégis tudják. A katatónia erre az egyik jó példa. Patricia Rosebush , a kanadai McMaster Egyetem pszichiátria professzora 1986-ban találkozott egy mozdulatlan katatóniás pácienssel, akinek benzodiazepin hatóanyagú gyógyszert adott. A beteg gyors javulást mutatott, például nekiállt újságot olvasni. Ez az eljárás azóta elterjedtté vált. A katatóniásokat kezelni kell, ha nem jutnak hozzá a megfelelő ellátáshoz, a teljes mozdulatlanság orvosi problémákhoz vezethet, többek között mélyvénás trombózis, tüdőembólia, kiszáradás, fertőzés alakulhat ki. A kezeletlen katatónia halálozási aránya ezek miatt akár a 35 százalékot is elérheti.
Azoknak a betegeknek a 70-80 százaléka, akiknél a katatónia gyorsan alakult ki, a benzodiazepinek hatására látványos javulás állhat be, akár néhány órán belül is. Tehát azok, akik mozdulatlanná váltak, megnémultak, magukba zárkóztak, vagy nem hajlandóak enni-inni, teljes mértékben megszabadulnak a lefagyott állapotuktól.
Amikor a katatonikus emberek visszatérnek, az nem olyan, mintha kómából ébrednének. Sokan közülük tisztában vannak azzal, mi történt velük, és egyesek beszámolni is képesek róla. Sokan számoltak be arról, hogy hihetetlenül féltek, vagy úgy gondolták, hogy meghaltak. A lemerevedésüket is a félelemnek tulajdonították. A katatonikus stupor az orvosok szerint félelmetes élmény, nem valamiféle szelíd homályba merülés. A félelem, rettegés és szorongás sokféle ok miatt alakulhat ki. Azt hiszik, hogy katasztrófa történt, leégett a házuk, katonák támadtak rájuk, lebénultak, meghaltak stb.
Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy a katatónia egy téveszmés betegség. Nem csoda, hogy a mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve ( DSM ) a katatóniát a skizofrénia altípusaként definiálta 2013-ig, amikor elismerték, hogy a tünetei számos - pszichiátriai, neurológiai és egyéb kóros - állapot mellett megjelennek. Azaz a betegség előfordulhat skizofréniában szenvedő embereknél, és más mentális betegségek- például a depresszió vagy bipoláris zavar - esetén is feltűnik, de fertőzések vagy autoimmun rendellenességek is kiválthatják.
A katatónia megítélése csak lassan kezdett változni. Egy 45 éves fekete nő történetét egy 1990-es esettanulmány tárta fel. A nő katatóniáját 24 évig elmulasztották diagnosztizálni, így 21 éves kortól 18 pszichiátriai kórházi ápoláson esett át. A katatóniás epizódok között a beszámoló szerint népszerű és lelkes nő volt, de a kórházi kezelés alatt nem evett és nem hallgatott senkire. Soha nem voltak téveszméi , nem hallucinált, és az antipszichotikumok sem segítettek a tünetein. Ám a katatónia felismerése helyett korábbi orvosai azt hitték, hogy pszichotikus. A katatoniája csak akkor javult, amikor benzodiazepint kapott.
Miközben az antipszichotikumok a szkizofrénia kezelésének legfontosabb gyógyszerei, ezek a katatóniát csak rosszabbá tehetik. A benzodiazepinek viszont segítenek a hirtelen kialakuló és súlyos katatónia ellen, de súlyosbíthatják a skizofréniát. A katatónia legsúlyosabb eseteit gyakran kezelik lorazepammal (a benzodiazepin alapú gyógyszerek egyik fajtájával), vagy akár elektrokonvulzív terápiával (ECT) , de ilyet a skizofrének ritkán kapnak.
A gyors kezelés kulcsfontosságú
Ma már azt is tudjuk, hogy a katatónia akkor kezelhető a legkönnyebben, ha gyorsan felismerik és azonnal beavatkoznak. Rosebush professzor például 1994-ben egy testvérpárt kezelt katatóniával - írja a Vice magazin. Az egyiküket akut állapotban vitték kórházba, gyorsan kezelték és hamarosan újra kommunikálni tudtak vele. Elmondta Rosebushnak, hogy testvére öt évvel korábban jutott ugyanebbe az állapotba, és még mindig kórházban van. Miután megtalálták a testvért és lorazepámmal kezelték, az állapota nem javult azonnal, egy teljes évbe telt, mire hazabocsáthatták.
Ez is érdekelhet
A katatónia jelenleg is meglehetősen titokzatos, ami elsősorban annak a következménye, hogy valószínűleg még nem kutatták eleget. Egy tanulmány például megállapította, hogy az orvosok egy 139 betegből álló vizsgálati csoport mindössze 2 százalékánál diagnosztizálták a katatóniát, míg más kutatók, akik többet tudtak a tünetegyüttesről, ugyanebben a csoportban a betegek 18 százalékánál azonosította a katatóniát. Mivel a katatónia sokféle környezetben jelenik meg, az orvosok abban sem biztosak, hogy ugyanazzal a dologgal van-e dolguk, vagy különfélékkel, amelyek kívülről hasonlóan néznek ki. Jelenleg többek között agyi képalkotó vizsgálatokat folytatnak, hogy megértsék a kór alapját adó fiziológiát. A legfontosabb azonban, hogy megállapítsák a jól felhasználható gyógyszerek legkisebb adagját, amivel még eredményt érhetnek el a kezelésben. Az erőfeszítések zöme erre irányul.
