A régi alaprajzos elmélet szerint a négy fő ízt a nyelvünk különböző területein érezzük: az édeset a nyelv hegyén, a sósat és a savanyút a nyelv két oldalán, míg a kesernyést ízt a nyelv hátsó részén. A szakemberek azonban állítják, ez az elmélet egyáltalán nem helytálló. Az egyes ízek érzékelésére specializálódott receptorok az egész nyelvünkön, tulajdonképpen „össze-vissza” megtalálhatóak.
A térképelméletet a 20. század elejére vezethetjük vissza: egy német szakember, David P. Hanig állapította meg azt, hogy a nyelvünkön vannak bizonyos területek, melyek különösen érzékenyek az ízekre, mert azokon nagyon sok ízlelőbimbó található (ilyen például a nyelv hegye).
Más részeken kevesebb ízlelőbimbó van, így ezeken a területeken nagyobb mennyiségű stimulusra van szükség azonos hatás kiváltásához. Valóban úgy érzékelhetjük, hogy a különböző területeken más-más ízeket érzünk intenzívebbnek, de a valóságban a különbségek elenyészőek. Hanig egy érdekes rajzzal igyekezett személéltetni az ízlelőbimbók egymáshoz viszonyított arányát, és ezt az illusztrációt értelmezték félre - emiatt terjedhetett el a nyelv ízlelőbimbóinak alaprajz-felfogása.
A valóságban azonban a nyelv minden része tartalmaz az egyes ízek érzékelésére alkalmas receptorokat, emellett a lágy szájpadláson és a torok egyes területein is találhatunk ízlelőbimbókat. Az ízlelőbimbók mellett két nagy ideg közvetíti az információkat a szájból az agyba, és ezek tulajdonképpen egyforma mértékben vesznek részt az ízérzékelésben: az egyik ideg sérülése vagy kiiktatása nem okoz ízlelésvesztést (vagy, mint a térkép-elmélet sugallja, egyes ízek érzékelésének képességének elveszítését).
Érdekesség, hogy az ízlelőbimbók alaprajzából kimaradt a rejtélyes ötödik íz, az umami érzékelésére alkalmas terület. Ez az íz, melyet pikánsként lehet a legjobban leírni, tulajdonképpen az ételek glutamáttartalmára vezethető vissza, vagyis a magas glutamáttartalmú ételekre jellemző az umami íz . Ezek közé tartozik például a paradicsom, a zeller, a gomba, a halak, a sajtok. Az umami ízt érzékelő receptorok a nyelv egész felületén megtalálhatóak, ezzel is cáfolva a nyelv alaprajz-elméletének tévességét.
Legjobban: