A gyász szomorú és traumatikus, de ha a gyászoló maradéktalanul átéli szakaszait, egészséges. Először át kell adnunk magunkat a veszteség okozta érzelmeknek, majd feladnunk a halottal való kapcsolatunkat, és befejezni a bánkódást, végül pedig felgyógyulván visszanyerni az élet iránti érdeklődésünket. Egészségtelen vagy sikertelen gyászhoz vezet, ha ezekből a szakaszokból valamelyik kimarad.
Normálistól eltérő, ún. komplikált gyászról beszélünk akkor, ha a gyász időtartamában, intenzitásában vagy jellegében eltér a kultúra által elfogadottól. Intő jelek lehetnek például a következők: ha nincs hullámzás, és a gyászfeldolgozás jelei fél-egy évig nem mutatkoznak; ha a gyászoló kapcsolatot tart fenn a halottal, például két év elteltével is minden nap a temetőben beszélget elhunyt szerettével; ha úgy érzi a gyászoló, hogy a halott jelen van az életében, gondoljunk csak Hitchkock Psycho-jára.
A normális gyász folyamata is hosszú, ezért a sikertelenség is csak hosszú idővel a veszteség után fog megmutatkozni. De szerencsére még ekkor sem késő feltárni a problémát, és oldani azt. A gyógyulási folyamat segítséggel rendszerint visszaállítható.
Nem szabad sírni
A sikertelen gyász számos oka közül az ismerethiány a legalapvetőbb. Járatlanságunkban tagadjuk, késleltetjük, elnyomjuk érzelmeinket. A kifejezetlen vagy eltorzított érzelmek azonban egészségtelenek. A gyászolás alatti érzelmeink eltúlzása vagy elnyújtása szintén az. Példa erre, ha az elhunytat dicsőítjük, a fájdalmunkhoz vagy bűntudatunkhoz makacsul ragaszkodunk, az élettől hosszasan visszahúzódunk. Téves, ha azt hisszük, hogy ha igazán szerettünk valakit, sohasem fogjuk abbahagyni a gyászolást. Ez már nem a szeretet kinyilatkoztatása, hanem egészségtelen megnyilvánulás.
Társadalmunkban gyakoriak azok a tévhitek, melyek a bátorsághoz kapcsolódnak. "A bátor ember panasz nélkül tűri a fájdalmat, könnyeit visszatartja, végzi teendőit lelki kínjai mellett is, s bánatát magára támaszkodva viseli." Mindez emberfeletti erőt kívánna. Ezt végrehajtani csak a fájdalom elnyomásával lehet, amiért pedig súlyos árat kell fizetnünk: akár magunk is megbetegedhetünk. Nagyon nagy bátorság szükséges a fájdalommal való szembenézéshez. Hiszen hosszan kell elviselni, nehezen enyhül, és sokára múlik csak el. De ha a bánatunk elfojtására vagy veszteségünk letagadására kényszerítjük magunkat, elveszthetjük az önmagunk feletti kontrollt is. Ez az állapot pedig gyógyszeres pszichiátriai kezelést, kórházi ápolást igényel.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mintha meg sem történt volna
A ki nem fejezett gyásznak a legszélsőségesebb formája a gyász teljes hiánya. A haláleset utáni első időkben normális az érzelmi bénultság, de hetekkel vagy hónapokkal később már kóros reakció, ha nem reagálunk rá. A gyász elnyomása aztán megbosszulja magát: érzelmeink eltompulhatnak, kapcsolataink megszenvedhetik, teljesítőképességünk csökkenhet. Egy kisebb mértékű tagadás megengedhető, amíg hozzászokunk a veszteséghez, de mint egyetlen védőmechanizmus, a tagadás egészségtelen.
Az érzelmektől való félelem, szégyenkezés a könnyek miatt, a csendben tűrés mind lehetnek gátló tényezők. Ha érzelmeinket nem tudjuk - vagy nem akarjuk - kifejezni, gyászunk nem tud befejeződni. A hallgatás belső egyensúlyunk felborulásához és későbbi problémákhoz vezet.
A sikertelen vagy meggátolt gyásznak sok jele van: hirtelen karakterváltozás, egyre növekvő elszigeteltség, apátia, óvatosság. Lehetséges, hogy a gyászoló nem hajlandó a halottról beszélni, még a nevét se akarja kimondani, megtagadja érzelmeit, és inkább értelmi szemszögből közelíti meg a problémát. Az elfojtott gyásznak nem szavakban megnyilvánuló egyéb jegyei: nyilvánvaló izomfeszültség, feszes testtartás, merev nyak, feszült, rideg mosoly, a szemkontaktus kerülése, a feszültség egyéb árulkodó jelei: fel-alá járkálás, dobolás az ujjakkal; vagy az emberi kapcsolatok kerülése. A gyász elfojtásáért drága árat kell fizetnünk. Életkedvünk elvesztésével járhat; okozhatja a munkába való menekülést; előfordulhat az italhoz, gyógyszerekhez, kábítószerhez fordulás; túlzott szexualitás; szerencsejátékokba menekülés; krónikus fizikai tünetek megjelenése vagy akár a halál és az öngyilkosság kérdésével való állandó foglalkozás.
A másik véglet
Az elfojtott gyász ellentéte, a túlzott vagy krónikus gyászolás szintén nem egészséges. Ilyen esetben a gyász életünk középpontjában marad még évekkel a veszteség után is. Itt az időtartam a jelentős tényező. Jelei lehetnek a gyakori borongós hangulat, a halottal való újratalálkozás utáni vágy, még jóval a halál után is. Árulkodó jel lehet, ha a halottról jelen időben beszél a gyászoló, mintha még élne. A túlzott gyászt a környezet rendszerint eltűri, mert inkább tűnik meghatónak, mint betegesnek. Pedig egészségtelen a veszteségbe való görcsös kapaszkodás. Ilyenkor olyan érzelmek vannak a háttérben, amiket túl fájdalmas lenne felfedni: ambivalencia a halottal szemben, erős függés a halottól, félelem egy új viszonytól. Vagy egész egyszerűen nehéz feladni azt a figyelmet, amelyet gyászolóként megkaptunk.
Egy emlékbe, érzelembe kapaszkodni évek múltán is, szintén egészségtelen. Ha egy apa húsz évvel fia elvesztése után is azon bánkódik, hogy egy másik iskola jobb választás lett volna fia számára - sikertelen gyászra utaló jel.
A bűntudat gyakran akadályozza a gyászolás sikeres befejezését. Ha évek múltán sem tudunk magunknak egy vélt vagy valóban elkövezett hibát megbocsátani, állandósul a gyászunk. Gyermeküket elvesztő szülőknél gyakori, hogy tekintet nélkül a halál körülményeire magukat hibáztatják, és magukra vállalják a felelősséget.
Halottról jót vagy semmit
Megfeneklett gyász tünete az elhunyt hosszantartó túl-idealizálása. Segíti ez a negatív és ambivalens érzések tagadását, sőt a realitás helyett gyakran dicsőítéshez, "szentté avatáshoz" vezet. Gyakori, hogy a gyászoló az elhunyt fényképeiből, emléktárgyaiból egy "szentélyt" létesít, ahol hódolattal kell adózni az elhunyt emlékének.
Sikertelen gyászfolyamatra utalnak az alábbi jelek is: félelemérzet, aggodalom, depresszió, pszichoszomatikus tünetek. A bánat és a depresszió tünetei hasonlítanak egymásra (lehangoltság, önvádlás, bűntudat, érdektelenség), depresszióról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a tünetek egy év után sem hagynak alább. Tartós vagy ismétlődő szorongás és félelemérzet szintén jelei a sikertelen gyásznak. Gyakori a veszteség után a többi szerettünk elvesztésétől való félelem.
A feloldatlan gyásznak gyakori és nyilvánvaló tünete a haláltól való félelem. Például, ha a gyerek számára egy haláleset váratlanul következik be, előfordulhat, hogy rettegni fog a hirtelen haláltól, és figyelme az életét fenyegető jelenségekre fog korlátozódni.
A hipochondria (saját egészségünk miatti aggodalmaskodás valódi ok nélkül) szintén tipikus patológiás jel. Gyakori a halott által elszenvedett betegség beképzelése. Sokak számára ugyanis a fizikai fájdalmat könnyebb elviselni, mint a lelkit. A gyász fájdalmát azonban lehet valódi fizikai betegséggé "alakítani". Ebben az esetben a betegség a lelki fájdalmat helyettesíti. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a depresszió és a tehetetlenségérzés csökkenti az ellenálló-képességet, és károsodik a szervezet immunrendszere.
Egyedül nem megy
Egészséges gyász esetében nagyon hasznosak lehetnek az önsegítő csoportok, melyből Magyarországon sajnos kevés működik, de például a Hospice Házban van; a telefonos segélyszolgálatok; vagy akár az internet útján alakult virtuális közösségek, melyek mind segítő és támogató hálóként funkcionálhatnak.
Ha azonban a túlélés egyedül nem megy, ha nem tudjuk magunkat átsegíteni a gyászolás folyamatán, ha évek elteltével sem csillapodik a fájdalom, ha a normálistól eltérő gyászreakciók bármelyikét is tapasztaljuk, segítséget kell kérnünk. A professzionális segítséget pszichológus, pszichiáter vagy klinikai lelki gondozó jelentheti. Felbecsülhetetlen segítséget tud nyújtani ekkor a pszichoterápia. A terapeuta - legyen az pszichológus, pszichiáter, tanácsadó - egy törődő, megértő, támogató személy, aki eléggé távol áll tőlünk ahhoz, hogy beavatkozás nélkül tudja szemlélni gyászunkat. Segít abban, hogy kifejezzük és megértsük magunkat, megvizsgáljuk választási lehetőségeinket és céljainkat, segít perspektívákat találni, befejezni a gyászolást, és helyreállítani életünket.
Számos pszichoterápiás módszert alkalmaznak a szakemberek ma Magyarországon. A gyakorlati szempont nyilván azt diktálja, hogy mindenki azt válassza, ami a legjobban elérhető. Ha azonban mód van a választásra, érdemes lelkiismeretes szakember segítségét kérni a döntésben.
Segíts magadon!
Nézzünk most meg néhány olyan módszert, melyet a pszichoterápia során is használnak a szakemberek, és nagyon hasznosak lehetnek az önsegítésben is!
Az érzelmek felszínre hozásában segíthet, ha valami emléktárgyat vagy egy fényképet veszünk elő az elhunytról. Hasznos lehet a naplóírás a gyászolás első pillanatától kezdve. Helyet kaphatnak ebben a gyásszal kapcsolatos érzések, leírható benne bátran a szégyen és a bűntudat is.
Érdemes feljegyezni benne azokat a gondolatokat, melyek segítenek a lelki munkában. Az elhunytnak szóló levél írása módot ad arra, hogy a gyászoló "elmondhassa", amit már nem tud elmondani. Ezt fel lehet olvasni a sírnál, majd esetleg semmisíteni. A rítusok segíthetnek az erőteljes érzelmek átélésében. Jelöljünk ki magunknak egy órát a nap folyamán, mely az "emlékezés órája" lesz, amikor ég egy gyertya, és csak a halottunkra gondolunk. Nehéz feladat, de érdemes megpróbálni összeírni, hogy mit jelent számunkra, hogy Ő meghalt. Írja le összes problémáját, fájdalmát, tegye őket sorba, és nézze meg, melyek azok, amiken segíteni lehet, és hogyan. Ha úgy érzi, semmit nem tud csinálni, semmit sem tud ellátni napi feladataiból, igyekezzen csak részfeladatokat elvégezni, hogy ne érezze magát értéktelennek! Merje kifejezni, ha dühös! Vezesse le haragját, akár törjön össze egy üveget, sírjon, üsse a párnát; vezesse le fájdalmát!
Ha problémái vannak az alvással, próbáljon meg ugyanakkor felkelni és lefeküdni, és napközben ne aludjon. Ne lefekvés előtt aggódjon a holnapi dolgokon, inkább jelölje ki az "aggódás félóráját" a nap más időpontjában! Ha nem tud elaludni, keljen fel, és foglalkozzon valamivel! Nagyon fontos, hogy számba vegye emberi kapcsolatait. Tekintse át ezeket a kapcsolatokat, hogyan változtak a haláleset óta, mit kellene tennie, hogy visszaállítsa a régi viszonyt.
"A gyászból való gyógyulás helyes és természetes. Ha hiszünk ebben, akkor útjára indíthatjuk azt az önmagát megvalósító pozitív jóslatot, hogy Meg fogok gyógyulni."
Hasznos gyakorlati segítséget kínál a gyászoláshoz Judy Tatelbaum: Bátorság a gyászhoz című könyve, mely a Pont Kiadó gondozásában jelent meg.
Legjobban: