Nő és kevés alvás - rossz kombináció

A Duke Egyetem Egészségtani központjának kutatói úgy tűnik megfejtették, hogy miért károsabb a kevés alvás a nőkre, mint a férfiakra.

Kutatások megállapitották, hogy az alvás minősége nagyban összefügg a stresszel valamint a sziv és érrendszerrel, mely hozzájárulhat a szivelégtelenségek, illetve a cukortbetegség kialakulásához, ezek az összefüggések pedig nőknél szignifikánsabban jelentkeznek - adja hírül a MediPress.

Edward Suarez, a Dukei Egyetem viselkedéstani kutatóintézetének tudósa szerint a tanulmány rámutat, hogy a nemi specikusságok igenis hatással vannak az alvásra és az egészségre. "Tanulmányunkban bebizonyitást nyer, hogy a kevés alvás, az alvás megszakadása, vagy a nehéz álomba zuhanás problematikája komolyabb következményeket von maga után nők esetében."

A kutatást 210, egészségesnek mondható, középkorú férfi és nő körében végezték el, akik elmondásuk szerint nem küszködnek semmilyen alvászavarral. Egy kérdőiv segitségével különböző szempontok alapján kellett értékelniük alvásuk minőségét és mennyiségét az elmúlt hónapra nézve. A tanulmányban speciális kérdések segitségével mérték a depresszió, az agresszió, az erőszak és a család, illetve a barátok által nyújtott támogatás mértékét is.

Kiderült, hogy a férfiak és nők 40 százaléka rossz alvónak mondható, mivel esetükben 30 percnél tovább tart az elalvás, és többször felébrednek egy éjszaka folyamán. Mig azonban alváminőségi értékeik hasonlóak voltak, a nőknél kockázatosabbnak bizonyult a rossz alvás, ugyanis náluk szoros összefüggés mutatható ki a kipihentség foka és az esetleges depresszió, erőszakra való hajlam és az ingerültség között.

A dolog érdekessége, hogy a tanulmány eredménye szerint nem is annyira az alvás mennyisége, mint az elalvás gyorsasága hordozza magában a későbbi egészségkárosodás kockázatát - állitja Suarez.

A tudós további kutatások elvégzését tervezi, hogy mégjobban megérthessük az alvás és az egészégi állapot közötti komplex összefüggéseket, Suarez szerint ugyanis számos, a testben végbemenő természetes folyamat különböző erősséggel megy végbe férfiaknál és nőknél, ezek a folyamatok pedig mind kihatással vannak az alvásra, a kedélyállapotra, a gyulladások kialakulásának valószinűségére és az inzulinnal szembeni ellenállóképességre.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap, határozottabban majd naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem zárható ki. A nyugati megyékben lengedezhet az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű. Időjárásunkat jelenleg anticiklon alakítja, ennek tudható be a viszonylagos eseménytelensége. Mindazonáltal az arra érzékenyek körében már ma is hidegfronti jellegű hatások érvényesülhetnek, ami fejfájást, migrént eredményezhet.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra