Tudományos magyarázat szerint a nevetés endorfint szabadít fel, adrenalint választ ki, stimulálja az immunrendszert és testi tréningként a keringést is mozgásba hozza. És akkor a lelkünkről még nem is beszéltünk.
Pedig igazán itt mutatkozik meg a nevetés lényege: betegségben a humor, a vidámság gyógyít. Csakhogy a szorongás és fájdalom árnyékában az arcokra mosolyt varázsolni igazi művészet. A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány bohócdoktorai, köztük dr. Kata (Kovácsné Négyesi Katalin) és dr. Lala (Balogh László, az alapítvány művészeti vezetője), működésük hét éve alatt eddig közel 55 ezer, hetente pedig körülbelül háromszázötven-négyszáz kisgyerek gyógyításában vesznek részt.
Bohócdoktor nem lehet akárki: előny ugyan az előadóművészi képzettség, de a legfontosabb a belső ráhangolódás és a lelki edzettség.
Az egyik, a Heim Pál Gyermekkórházban tartott vizitjük alkalmával sorra haladunk át az osztályokon. Belgyógyászat, bőrgyógyászat, toxikológia. Minden ágynál újabb beteg és újabb megvívandó csata: van szégyenlős kislány, akinek anyu nyaka a legbiztonságosabb hely, van súlyos sérült, s vannak feszengő kiskamaszok, akik szerint nyilvánvalóan ciki lenne örülni a bohócoknak, de csak félig tudják elrejteni mosolyukat a felnőttes vállvonogatás mögé. Előkerül a zsiráflufi, játékos műtőskészlet, buborékfújó, s a hatás bravúros, már pár perc után is.
Dr. Lala szerint mindez belső koncentráció eredménye:
- Egyszerűen akarom, hogy nevessenek. Itt belül az van, hogy nevetned kell, picim. Ezt a kisugárzást a gyerek megérzi. Minden bohócdoktornak kell, hogy legyen ilyen erős kisugárzása.
Ez pedig rendkívül komplex dolog: nemcsak az örök bukdácsoló, de mindig mosolyogva felálló burleszkfigura élni akarását, élni tanítását jelenti, hanem egy érzékeny belső műszert is, ami jelzi, hogy mire van szükség. Mert hol viccet félretéve, komolyan kell beszélgetni a betegségről, hol jobb egy kicsit poénkodni, amúgy férfiasan, mondjuk Pamela Andersonról; de tudni kell azt is, hogy ki az, akit a karneváli hangulat, az orrán elpattanó buborék, s a kedvesen harsány, pattogós kórházrap hangol jókedvre. Méghozzá úgy, hogy minden vicc és játék személyhez szóló és felejthetetlen legyen. Mindez nem egyszerű, s nem is biztos, hogy mindenkinek sikerül.
- A bohócot lehet játszani, de bohócnak születni kell - sommáz dr. Lala, s közben jut cukorka és mosoly a nővéreknek is, az elkeseredett szülőknek meg pár jó szó.
Míg megyünk tovább, Kriszti, a három-négy éves, kis barna lány kitartóan szegődik a nyomunkba. Elszánt faggatózásomra, miért is szereti a bohócdoktorokat, makacsul mondogatja: Mert csak. A kérdés tényleg ostoba.
Számtalan kártyatrükk, kacagás és csillogó szempár után az is kiderül: vannak elsőre kilátástalannak tűnő helyzetek - még egy bohócdoktornak is:
- A legnehezebb az, amikor egy tizenvalahány éves gyerekhez odamész, hogy játsszunk és varázsoljunk - mesél dr. Kata. - És akkor ő azt mondja: Figyelj, varázsolj már nekem valamit, jó? Egy új lábat. Mert éppen tegnap levágták. Ezek olyan esetek, amelyekből muszáj valahogy kijönni, de nem úgy, hogy elsírod magad, hanem úgy hogy ő is nevessen.
Félreértés ne essék: ettől a betegség nem tűnik el olyan könnyen, mint a szappanbuborék, de nem mindegy, hogy a sokszor nem könnyű utakat hogyan járjuk végig. Nevetve könnyebb. Ha lehetne, mindenkinek felírnám őket receptre.
Akinek bármilyen kérdése van, forduljon bizalommal dr. Lalához a 06 (20) 949-0633-as számon.
Örömre várni, maga is öröm. (Lessing)
Legjobban: