Nemzetközi tendenciának tűnik, hogy sők nő egyáltalán nem akar szülni és gyereket nevelni. Szakértők szerint az előző generáció hibája a jelenség.
A nagy mennyiségben megjelenő női önsegítő és lélekfeltáró könyvek egyik állandó témája a szülés-terhesség-gyermeknevelés hármas. Az utóbbi évtizedekben, elsősorban az angolszász szerzőknek köszönhetően, egyre szélesebb körben elfogadott, hogy ezekről a témákról lehet viccesen és őszintén is beszélni, a nehézségeket bevallva. Remek példája volt az ilyen típusú könyveknek Libby Purves Hogyan ne... című sorozata, amely már régebbi megjelenésekor is sokak kedvencévé vált, most pedig a Gabo kiadó újra megjelentette.
A gyerekvállalással kapcsolatos kétségek és problémák azonban az utóbbi időben sok esetben nem megoldandó feladattá váltak, hanem a teljes elutasítás indokává.
Az Ulpius-ház új könyvében, az Egy rossz anya vallomásai ban, amely a szerző, Stephanie Calman saját története, még sikerül túljutni az anyaságtól és a gyerekektől való idegenkedésen és undoron, de csak egy hajszálon múlott, hogy nem maradt utód nélkül a Calman család, amely a cím ellenére többé-kevésbé működőképes. Calman száraz brit humorának hála, még nevetni is tudunk a szerző negatív érzelmein.
Egy Amerikában megjelent új köny írója, Vicki Glembocki viszont már azt állítja, megbánta, hogy a társadalmi (és valószínűleg családi) nyomás hatására gyereket szült és ezzel nincs egyedül. Könyve (The Second Nine Months: One Woman Tells the Real Truth About Becoming a Mom. Finally.) nagy vihart kavart a nőkkel foglalkozó magazinokban, site-okon. A téma kapcsán a Jezebel nevű weboldal olvasóinak nagy része szintén azt nyilatkozta, hogy komoly kétségei vannak a gyerekvállalással kapcsolatosan és sokan egyáltalán nem kívánnak utódot nevelni, sőt, több olyan vélemény is elhangzott, hogy a kutyák sokkal könnyebben kezelhetőek, mint a kisbabák.
A brit Times on-line szintén külön cikket szentelt a témának, Lucy Beresford pszichoterapeuta kutatásai alapján. A probléma tehát valószínűleg nem csak a tengerentúlon létezik. Beresford szerint egyre több az olyan nő, aki megbánta, hogy gyereket szült, nem alakul ki megfelelő kötődés és az anyák fokozódó frusztrációik miatt egyre rosszabb állapotba kerülnek, problémájuk életük minden részére hatással van, és még segítséget sem mernek kérni, csak csendben szenvednek.
A terapeuta vizsgálódása azt mutatja, hogy a jelenség egyáltalán nem új keletű. Beresford azt állítja, a hozzá forduló "gyerekgyűlölő" nők mindegyikének problémás volt a viszonya a saját anyjával, ezért nem volt képes megfelelő kapcsolatot kialakítani szülővé válva. "Amikor otthon maradtam a szülés után, anyu párnaponta meglátogatott, pedig nagyon messze lakik tőlünk. Felháborított, hogy ilyen kezdeményező, amikor az első unokájáról van szó, miközben soha nem jött el az iskolai programjaimra, amikor én voltam kicsi" - vallott egy Emma nevű kismama.
A Jezebel-en hozzászóló több száz nő jelentős része is saját anyját okolta a gyerekvállalással kapcsolatos fenntartásaiért, komoly és a gyerekkorig visszanyúló családi konfliktusokról, elhanyagolásról, szeretetlen évekről számoltak be az olvasók, ugyanúgy, mint Beresford páciensei. Az anyjukkal való viszonyuk terheltsége miatt ezek a nők nem tudnak valóban felnőni, a megfelelő kötődés hiánya a függetlenné és felnőtté válást akadályozza, ami pedig a felelős gyerekvállalás talán legszükségesebb eleme.
Beresford szerint nincs minden veszve, a mostani anyáknak már lehetősége van pszichoterápiával feloldani ezt a belső konfliktust és ezáltal jobb szülővé válni, nem továbbadni a problémát a következő generációnak. A korábban megszólalt Emma például a terápia segítségével felismerte, hogy neheztel az anyjára és féltékeny a saját kisbabájára, amiért akaratlanul is a nagymamai érzelmek alanyává vált, így képessé vált feloldani az addig őt kínzó belső konfliktusokat.
Sok más, napjainkban nagyobb nyilvánosságot kapó pszichés eredetű jelenséghez hasonlóan ezesetben sem tudhatjuk, hogy az anyasággal kapcsolatos kétségek, problémák csak az elfogadóbb közeg miatt derülnek most ki ilyen tömegben, és korábban is léteztek már, csak a szenvedő alanyok csöndben maradtak, vagy valóban a most 50-60 éves generációnál változott meg valami, esetleg a második világháború következtében.
Kádár Mónika
Legjobban: