Vajon fél a halálraítélt, mielőtt kivégzik? Ön képes lenne egy ártatlan kiskutyát sokkolni? Mitől szelídül meg egy dühös bika? Mit szólt új testéhez az első "fejátültetett"? Mi volt azon a hangkazettán, amellyel a skizofréniát akarták gyógyítani? Bizarr kísérletekből sosem volt hiány, íme néhány a Museom of Hoax weboldaláról.
A halálraítélt rettegése
John Deering 1938. október 31-én elszívta az utolsó cigarettáját, majd beült egy székbe, fekete csuklyát húztak a fejére, csuklójára pedig elektronikus érzékelőket illesztettek. Ez utóbbi azért történt, mert a börtönorvos úgy vélte, a kivégzés során hasznos információkhoz juthat azzal kapcsolatban, hogy a halál előtt álló ember félelme milyen hatással van a szívére.
Bár Deering nyugodtnak tűnt, a műszerek szerint a szíve eleinte 120-at vert percenként, majd amikor a seriff utasította kollégáit, hogy készüljenek fel a kivégzésre, a műszer már 180-as pulzust jelzett. Golyó általi halál várt a férfira, akinek négy golyó fúródott a testébe, az egyik egyenesen a szívébe, amely begörcsölt, de az első találat után még 15,4 másodpercig vert.
Az esemény után az orvos elégedetten közölte a nyilvánossággal, hogy bár merésznek és higgadtnak tűnt, Deering valójában félt a haláltól.
A nők, akik kiskutyákat sokkoltak
Stanley Milgram 1963-ban publikálta megdöbbentő kísérlete eredményét, amely a teljes tudományos világot sokkolta. Sok tudós úgy vélte, az emberek nem ennyire manipulálhatóak, és hibákat keresett a kísérletben. Charles Sheridan és Richard King azt feltételezte, a kísérleti alanyok valójában tudták, hogy nem okoznak senkinek fájdalmat. Hogy teszteljék feltételezésüket, úgy döntöttek, megismétlik a kísérletet, egy fontos különbséggel: nem színészt használnak, hanem valójában sokkolható alanyt. Mivel ez ember nem lehetett, kiskutyákat választottak.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Pszichológus hallgatók vettek részt a kísérletben. Azt mondták nekik, hogy a kiskutyákat kiképezték: különbséget tudnak tenni a felvillanó és a folyamatosan világító fény között. Jobbra vagy balra kell állniuk, attól függően, hogy melyik fény világít. Ha az állatok rontottak, rossz helyre álltak, egy gomb megnyomásával sokkolhatták őket. 15 volt járt minden rossz válaszért. Itt azonban valóban érte áramütés az állatokat, akik fájdalmukban eleinte ugattak, ugráltak, majd vonyítottak.
Bár az önkéntesek elszörnyedtek, izzadni kezdtek a kísérlet alatt, igyekeztek segíteni a kutyáknak, hogy melyik oldalra álljanak, mégis a legtöbben teljesítették a feladatot: 26-ból 20-an elmentek a legmagasabb fokozatig. Az a hat ember, aki visszautasította ezt, mind férfi volt.
A pulykákat egy fej is izgatja
A Pennsylvania Egyetem két munkatársa, Martin Schein és Edgar Hale annak jártak utána, mi az a minimális inger, amivel még izgalomba lehet hozni egy pulykát. Olyan bábuval tesztelték, amelynek fokozatosan eltávolították egy-egy részét. Először csak a farkától, majd a szárnyaitól, a lábaitól szabadították meg a "kísérleti alanyt", végül azt tapasztalták, hogy egy botra szúrt pulykafej (főleg, ha friss volt) is éppen elég ahhoz, hogy a hím szárnyas udvarlásba kezdjen.
A kutatók később megjelentettek egy tanulmányt, hasonló témakörben, amelyet "A tyúk modellek testi variációinak hatása a kakasok szexuális reakcióira" címmel forgathattak az érdeklődők.
Legyen ön is macskaszem!
Dr. Yang Dan vezetésével egy kutatócsoport 1999-ben egy macska agyába, egészen pontosan szemébe igyekezett "bemászni". Az elaltatott macska agyának látóközpontjába elektródákat helyeztek el, amelyek mérték az agy elektromos aktivitását, az így gyűjtött információkat továbbították egy számítógépre, amely dekódolta és vizuális információvá, vagyis képpé alakította őket. Így amikor a macska a fákat vagy a garbót viselő férfit ábrázoló képeket nézte, az agyából érkező információkat feldolgozó monitoron is ezt láthatták a kutatók - kicsit elmosódva.
A mozgó hulla és a fejátültetés
Mennyit mozog egy hulla?
1780-ban egy olasz anatómiaprofesszor, Luigi Galvani felfedezte, hogy elektromos ingerlés hatására a halott béka végtagjai rángatózásba kezdenek. Több tudós is megismételte később a kísérletet, de ráunva a békákra, érdekesebb állatokat kerestek. Végül az a kérdés is felmerült, mi történik, ha emberi hullával próbálkoznak.
Galvani unokaöccse, Giovanni Aldani 1803. január 17-én megdöbbentő műsorral állt közönsége elé: egy 120 voltos elem pólusait erősítette a kivégzett George Forster testéhez. Amikor Aldini a drótokat a szájra és a fülre helyezte, az arcizmok megremegtek, a gyilkos arca vicsorogva rángott. A bal szem kinyílt, és kínzójára szegeződött. Végül Aldini az egyik drótot beakasztotta a fülbe, másik végét bedugta a végbélbe, amitől a férfi teste rángatózni kezdett.
A XIX. században mások is próbálkoztak a testek elektromos ingerlésével, volt, aki abban bízott, hogy így akár életre is kelthető a halott. Ekkortájt, 1816-ban született Mary Shelley Frankenstein című könyve is.
Bika, ha távirányítható
A tűző napon, a spanyol Cordova arénájában állt Jose Delgadoa, a Yale egyetem kutatója. Vele szemben egy hatalmas, dühös bika. Az állat, amint észrevette a férfit, egyenesen feléje rohant. Delgado védtelennek tűnt, de amikor a bika már csak néhány lépésnyire volt tőle, megnyomta a kezében lévő távirányító gombját, amely a bika agyába ültetett chipnek küldött jeleket. A bika hirtelen megállt, fújtatott néhányat és elsétált.
A távirányítható számítógépes chip (stimoceiver) tehát lehetővé tette, hogy Delgado egy gombnyomással megváltoztassa az állat viselkedését. Az elektromos stimulálással sokféle hatás kiváltható: a végtagok önkéntelen mozgása, érzések a szeretettől a düh érzéséig, vagy éppen az alany étvágyát lehet így befolyásolni.
Az agy elektromos stimulálása iránti érdeklődés a hetvenes-nyolcvanas években lanyhult, ma azonban újra népszerű a téma.
Kísérleti hidegháború: fejátültetés
1954-ben Vlagyimir Demikov orosz tudós egy titkos moszkvai laboratóriumban "megalkotta" a szörnyet: egy teljesen kifejlődött kutya fejét hozzávarrta egy másik kutya felsőtestéhez. Az orosz eredményre az amerikaiak is igyekeztek reagálni. 1970. március 14-én történt, hogy Robert White és asszisztense egy majom fejét távolította el az állat testéről, és egy másik testre illesztette rá. Amikor a majom magához tért, állítólag dühösen vicsorgott új teste láttán. Ezt követően másfél napot élt, majd belepusztult a műtéti komplikációkba.
White arra számított, hogy hősként ünneplik majd, ehelyett a közvélemény alaposan megdöbbent a kísérlet hallatán. White azonban nem adta föl, tovább kampányolt, hogy támogatást kapjon és következő műtétje egy emberi fej átültetése lehessen.
A CIA, a sárgaláz és a lefejezett egér
A CIA és a skizofrénia
A skizofrénia gyógymódjának vélte módszerét dr. Ewenn Cameron, aki úgy gondolta, hogy az agy újraprogramozható, vagyis el tudja érni, hogy páciensei "egészségesen gondolkodjanak". A betegeknek fejhallgatót kellett viselniük és végtelenített szalagok hangüzeneteit hallgatniuk napokon vagy heteken keresztül. A sajtó csak "jótékony agymosásnak" hívta az eljárást.
Az ötvenes-hatvanas években a montreali Allan Memorial Clinic betegei közül sokan akaratukon kívül lettek a kísérlet alanyai, sokszor úgy, hogy nem is voltak skizofréniások, ellenben napokig hallgathatták "az emberek szeretnek téged, van önbizalmad"- mantrákat.
Cameron altatott pácienseinek azt mondta: "ha látsz egy papírlapot, fel akarod venni". Később a helyi tornacsarnokba vitték őket, ahol valóban felvették a földön lévő papírt, az orvos nagy megelégedésére.
Amikor a CIA megtudta, hogy Cameron mivel foglalkozik, érdeklődni kezdett, és titokban pénzt utalt neki. Később azonban arra jutottak, hogy a módszer mégsem olyan sikeres, és Cameronnak azt kellett nyilatkoznia, hogy "tíz évig a rossz úton járt". A hetvenes évek végén az orvos egykori pácienseinek egy része a CIA ellen pert is indított, de peren kívül, anyagi kártérítés fejében megegyeztek.
Fertőz-e egy pohár friss hányás?
Hányást evett, ivott, lélegzett be egy orvos a XIX. század elején azért, hogy bebizonyítsa: a sárgaláz nem fertőző betegség. Megfigyelték akkoriban ugyanis, hogy a kór nyáron tör ki, de télre eltűnik. Stubbins Ffirth arra következtetett, hogy ez nem fertőző betegség, sokkal inkább a meleg, az étel vagy éppen a zaj a felelős a betegség kialakulásáért.
Az orvos azért, hogy bizonyítsa állítását, saját magából csinált kísérleti alanyt. Sebeket ejtett a karján és fertőzőtt betegek "friss" hányását kent rá. A szemébe is juttatott a hányásból. Aztán egy serpenyőben felforralta azt és belélegezte. A leggyomorforgatóbb eleme a kísérletnek talán az lehetett, amikor megivott egy pohár tömény hányást. És valóban nem betegedett meg. Aztán próbálkozott még betegek vérével, vizeletével, izzadságával és nyálával.
Mivel egészséges maradt, teóriáját bizonyítottnak tekintette. Ma már tudjuk, hogy tévedett. A betegség ugyanis a véráramba kerülve tud megfertőzni másokat, általában moszkítók terjesztik a fertőzést. Így kisebb csoda, hogy a férfi túlélte bizarr kísérletét.
Ön milyen képet vágna egy egér lefejezéséhez?
Ammóniát szagoltatott a kísérleti alanyokkal, pornográf felvételeket mutogatott nekik, egyik kezüket békákkal teli vödörbe tette - így próbálta tesztelni Carney Landis végzős pszichológus-hallgató 1924-ben, hogy az emberi érzések vajon mindenkinek az arcán ugyanúgy jelennek-e meg. Vonalakat festett a szintén egyetemi hallgató önkéntesek arcára, hogy így legyen pontosabban nyomon követhető a változás.
A kísérlet tetőpontja az volt, amikor egy tálcán fehér egeret hozott és megkérte a kísérleti alanyokat, hogy fejezzék le. A legtöbben kezdetben ellenálltak, végül azonban a résztvevők kétharmada - parancsra - teljesítette a kérést. Aki ügyetlenkedett vagy elutasította a lefejezést, annak megtette ő maga.
Amellett, hogy kiderült, az emberi érzések kifejezésének nagyon sokféle módja van, a kísérlet - az eredeti szándékon túl - bizonyította: az emberek többsége arra törekszik, hogy megfeleljen a kísérletvezetőnek, kérjen az bármilyen bizarr vagy sokkoló dolgot.
Ez is érdekelhet
Forrás: Museum of Hoaxes
Legjobban: