Alzheimer-kór: óriási lépést tettek kutatók a megelőzés felé

Minden eddiginél részletesebben sikerült feltárniuk a betegséget okozó mutáció hatásait.

Sikerült feltárni, hogy egy bizonyos (TREM2 R47H) genetikai mutáció nyomán hogyan alakulnak ki bizonyos agyi területeken a késői Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható amiloid-béta plakkok – számolt be a University of California legújabb kutatási eredményeiről az Orvostovábbképző Szemle.

MRI, MR, CT, agy, agykutatás
Az agykutatás fejlődésével egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz. Fotó: Getty Images

Egereken már megvan a sejtszintű magyarázat

A mostani vizsgálatban a kutatók az egyetlensejt-elemzésen alapuló technika segítségével képesek voltak a mutáció hatásait több agykérgi és agykéreg alatti agyterületre kiterjedően profilozni, így sejtszinten először nyújtottak betekintést az amiloid-béta lerakódások folyamatába. A vizsgálat során egészséges és Alzheimer-kóros egerek agyát hasonlították össze, és az eredmények azt mutatták, hogy a genetikai mutáció a béta-amiloid plakkok felhalmozódásának eltérő mintázatát eredményezte az agy azon részein, amelyek a memóriában, a gondolkodásban vagy a beszédben vesznek részt.

Ez a teszt már a tünetek megjelenése előtt kimutatja az Alzheimer-kórt.

“Az Alzheimer-kór eltérően alakul a különböző genetikai kockázati tényezőkkel rendelkező embereknél” – nyilatkozta Xiangmin Xu. A kutatás vezetője hozzátette:

az ismert mutációk profilozásával korai, személyre szabott kezeléseket dolgozhatunk ki, amelyek már akkor alkalmazhatók, mielőtt a kognitív hanyatlás megkezdődne.

A korai beavatkozás kulcsfontosságú a súlyos kognitív hanyatlás megelőzésében. Ezek az eredmények pedig segíthetnek olyan célzott terápiák kifejlesztésében, amelyek kifejezetten a mutációk által okozott változásokat célozzák. Emellett olyan korai beavatkozási stratégiák kidolgozásához vezethetnek, amelyek segítenek megelőzni vagy lassítani az Alzheimer-kór progresszióját.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra