"Nem kell félni attól ha utat téveszt az ember. Talán még el is kell tévedni ahhoz, hogy önmagunkra eszmélhessünk." - írja Popper Péter a "Mesterkurzus ...az élet dolgai" című kötet előszavában.
A Saxum Kiadó most egy kötetben jelentette meg az élet dolgairól szóló Mesterkurzus előadás sorozat nyomán eddig napvilágot látott huszonegy kis könyvből az első tízet. Önismeret, szerelem, boldogság, depresszió, szülők és gyerekek. Pszichológusok, pszichiáterek, szociológusok gondolatai, tapasztalatai és kutatási eredményei. Az igazán vidám hangulatú szombati bemutatón a könyv szerzői közül Popper Péter, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás a családról beszélgettek, és többek között arról győzködték az igen nagy létszámú hallgatóságot, hogy a szülők persze olvassák el az ő okos könyveiket, de azután lehetőleg pakolják valahová a tudatuk hátterébe a sok bölcsességet, és foglalkozzanak a gyerekeikkel vidáman, felszabadultan és szeretettel.
Popper Péter
- Öt éves koromban megharagudtam a szüleimre, és bejelentettem, hogy a nagymamánál fogok élni. És miután én szabad nevelésben részesültem, amelynek máig nyögöm a konzekvenciáit, nem szájon vágtak, hanem a kis bőröndbe bepakoltunk, konzervet is betettem, továbbá anyám éjjeliszekrényén volt egy könyv, amiről csak annyit tudtam, hogy a gyereknevelésről szól, azt is betettem a bőröndbe. És akkor taxin elvittek engem a nagymamához, én nagyon boldog voltam, mert íme, és különben is ott mindig volt pecsenyezsír. Mondtam a nagymamának, hogy itt fogok lakni nálad, és hoztam két konzervet, hogy ne éhezzünk, meg hoztam egy könyvet, hogy tudd, hogy engem hogy kell nevelni. Mire a nagymama azt mondta, hogy édes kis unokám, én tudom, bár anyád is tudná! Ezt mondta a nagymama. - idézte föl gyerekkori emlékét Popper Péter.
Vekerdy Tamás
Vekerdy Tamás is hasonló humorral csatlakozott a beszélgetéshez: - Miközben rábeszéljük a jelenlevőket, hogy valamennyiünk könyveit szorgalmasan vásárolják és olvassák, ugyanakkor nagyon határozottan azt mondanám, hogy Isten őrizz, hogy azt gondolják, hogy a könyvekből fognak nevelni, mert ez nem fog menni. Ez előre jósolható. Bizonyára nagyon okos emberek vagyunk, nagyszerű dolgokat írunk össze, de valójában a kongruens magatartás az, ami a gyereknek egyedül biztonságot ad, vagyishogy amit érzek, az valahogy megnyilvánul abban, amit mondok. Nem úgy, hogy agyonverem a gyereket persze, mert dühös vagyok rá. Eszembe jut egy kedves pszichológus kolleganőm, akinek két gyereke volt, és a nagyobbik nagyon sokat gyötörte a kisebbiket. Az a jelenet, ami egy normális családban úgy zajlana le, hogy "Elég, takarodj a szobádba! Ott öljétek meg egymást!" - amit én helyeslek egyébként, - az ott visszafojtott hangon úgy zajlott le, hogy: "Ádámkám, hányszor mondjam neked, hogy ne így, satöbbi..." Tehát én azt hiszem, hogy a spontaneitás és az intimitás, amit a spontaneitás megteremt, hihetetlenül fontos a gyerek érzelmi biztonsága szempontjából.
Legjobban: