Számos költőnk, irodalmárunk szenvedett e betegségben. Elég, ha csak Csáth Gézára, Juhász Gyulára, Ady Endrére, Babits Mihályra vagy Reményik Sándorra gondolunk. Kevéssé köztudott azonban, hogy József Attila is valószínűleg depressziós volt, igaz, korának pszichiáterei szkizofréniát diagnosztizáltak nála.
Az antik görög világ delphoi jósdája a pszichoterápia bölcsőjének tekinthető. Gnothi seauton - Ismerd meg tenmagad - olvashatta a delphoi Apollón templom feliratát a problémájára megoldást kereső ember, aki hosszú kilométereket tett meg a Parnasszus oldalában vezető úton, hogy eljusson céljához, de addigra már meg is találta a választ. Ez az ősi kapcsolat jelenik meg a világirodalom számtalan pontján, hiszen az irodalmi alkotásokon keresztül ismerhetjük meg önmagunkat. A szépirodalmon keresztül vezethet az utunk a lelki folyamatok és a pszichés zavarok megértése felé is.
Sokan, sokszor foglalkoztak már a művészetek gyógyító erejével, de kevéssé ismert széles körben az, hogy egy-egy jeles irodalmi személyiség milyen kórképben szenvedett.
Csáth Géza, akinél a pszichiátria, az önelemzés és az irodalom kéz a kézben jártak, nem tudta megszabadítani magát függőségeitől, alapvetően depressziós alkatára az irodalom művelése sem hozott gyógyírt. Ahogyan sokaknál, akik mániás depresszióval küzdenek, nála is az alapbetegséggel kapcsolatba hozható ópium függőség okozta a végzetes problémát.
Ady Endre életének egyes szakaszaiban depresszióval küzdött; a háborúellenes érzülete, vagy a Léda-szerelem elmúlása mérhetetlen lelki fájdalommal járt a költő számára: úgy érzi, mint aki "poklok fenekére szállott".
Juhász Gyula egzisztenciális válsággal nem küzdött, súlyos anyagi gondjai nem voltak. Depressziós alkata azonban visszahúzódóvá tette. Pesszimizmusa miatt emberkerülő lett, magánéleti boldogságra sosem lelhetett. Depressziója végül öngyilkossághoz vezetett.
József Attiláról talán mindent leírtak már, amit le lehetett írni. Mind a betegségéről, mind a költészetéről. Mégis, sokáig úgy gondolták, főként kezelőorvosa, Bak Róbert írásai alapján, hogy nemzetünk költőfejedelme szkizofréniában szenvedett. Csak az elmúlt évtizedben vetődött fel annak a lehetősége, hogy József Attila valójában depressziós volt. Németh Attila: József Attila pszichiátriai betegségei című könyvében arra a következtetésre jut, hogy a költő elsősorban depresszióban szenvedett, s az öngyilkossága ennek a következménye volt.
A depresszió elméletet dr. Németh Attila versekkel, önéletrajzi elemekkel és levelekkel támasztja alá. Arról is számot ad, hogy e betegség nemcsak lelki, de testi vonatkozásai is érintették József Attilát.
Az azonban e könyv alapján biztos: a kor diagnosztái által felállított szkizofrénia diagnózis ma már nem helytálló. A költő életútja és munkái alapján inkább súlyos depresszióra, illetve az ehhez járuló további pszichés problémák együttesére gyanakodhatunk. Lelki tüneteit gyakran testiek is követték, ahogyan azt egyik levelében a költő megfogalmazza:
"....azért fájt a bal karom, mert nagyon szeretem magát, és én most olyan helyzetben vagyok, hogy nem kérhetem feleségül a szüleitől....."
"Tudod, hogy nincs bocsánat" és "Meghalt Juhász Gyula" című verseiben pedig már utal a közeledő öngyilkosságra: testi és lelki fájdalmai az öngyilkossági késztetésben érik el csúcspontjukat.
József Attila életét, verseit és betegségét sokan és sokféleképpen elemezték. Talán a pszichiátereknek is bűntudatuk volt amiatt, hogy nem tudták meggyógyítani? Talán a modern gyógyszeres terápiák mellett, napjainkban, az ő lelki és testi fájdalmaira is lenne gyógyír.
Legjobban: