Nagy veszélyben vannak a mentális betegséggel küzdők

Az előítéletek ellenére azok az emberek lesznek inkább elkövetők helyett erőszak áldozatai, akiknek mentális problémáik vannak.

Egy nemzetközi tanulmány szerint a mentálisan beteg emberek négyszer akkora eséllyel lesznek erőszak áldozatai. A kutatók 26, fejlett országban végeztek vizsgálatot a tanulmány során, amelyből kiderült az is: négyből egy szellemileg sérült embert támadtak meg az ezt megelőző évben - írja a BBC.

A liverpooli egyetem és a WHO munkatársaiból álló kutatócsapat megállapította, hogy általában olyan emberek esnek nagyobb eséllyel áldozatul, akiknek bármilyen pszichiátriai problémájuk van. A kutatás arra is rámutatott, hogy 3 százalékuk a felmérés előtti 12 hónapban tapasztalt is erőszakot.

Akiknek tanulási nehézségeik vannak, sokkal sebezhetőbbek, közülük több mint 6 százalék számolt be ellenük elkövetett erőszakról. A megkérdezettek 24 százaléka pedig azt mondta, hogy már esett áldozatul különböző jellegű bántalmazásnak a megelőző évben.

Ennek oka elég komplex. Ezek az emberek nehezebben kezelik a párkapcsolati problémákat, és nagyobb eséllyel használják ki őket, vagy lesznek hajléktalanok, kerülnek börtönbe, illetve élnek szegénységben. Ezek közül pedig mindegyik növeli annak esélyét, hogy erőszak áldozatai legyenek - írja a BBC.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra