Az egészségügyi reform kapcsán felmerült, tudják-e majd a hatóságok változatlan mértékben garantálni a mániás depresszióban szenvedők pszichiátriai kezelését, korszerű gyógyszerekkel való ellátását? A magyar lakosság 1 százaléka, azaz mintegy 100 ezer ember mániás depressziós, más szóval bipoláris zavarban szenved.
A betegség, amelyben világszerte mintegy 100 millió ember szenved, leggyakrabban serdülőkorban alakul ki, és a tünetként fellépő kedélyváltozás végigkíséri a beteget egész életében A tünetek a hangulatingadozással együtt váltakoznak, aszerint hogy a beteg a mániás vagy a depresszív fázisban van. A depresszív fázisban szomorúságot, reménytelenséget, bűntudatot él át, értéktelennek érzi magát, öngyilkossági gondolatai támadhat, a mániás szakaszban viszont eufórikus állapotba kerül, jókedvű, tettrekész, nem ismer akadályokat.
A szakemberek szerint "a bipoláris zavar kialakulásában genetikai, környezeti és életvegytani tényezők játszanak szerepet. A betegek több mint 60 százalékánál a családban már fordult elő bipoláris betegség, ugyanakkor az egyes szakaszok előidézésében stressz, hormonális változások, traumák esetleg alváshiány játszanak meghatározó szerepet."
A legújabb terápiás módszerek megismertetésében sokat segíthet egy nagyszerű könyv. Kay Redfield Jamison, amerikai pszichiáter A nyughatatlan lélek címmel írta meg bestsellerként jegyzett visszaemlékezéseit, melyet a Park Kiadó a kinti megjelenéssel egy időben, 2005-ben jelentetett meg. Jamisom ebben a műben leplezte le nagy titkát: vagyis hogy ő maga is ebben a betegségben szenved. Mint írta, tisztában volt vele, hogy akár állásából is elbocsáthatják. Ez szerencsére nem történt meg.
Az írónő-pszichiáter már 28 éves korában a Los Angeles-i állami egyetem adjunktusa volt, több mint száz akadémiai közlemény és öt könyv után a mániás depresszióról kiadott orvosi tankönyv társszerzőjeként vált igazán ismertté. "Nem az számít, milyen lapokat oszt nekünk az élet, hanem az, hogy hogyan játsszuk le a partit"- foglalta össze élete nagy tanulságát Jamison.
Mint a továbbiakban írja, "a kínaiak hisznek abban, hogy csak úgy győzhetünk le egy szörnyet, ha előtte fölékesítjük. Furcsa módon mintha én is ezt tettem volna a mániás depresszióval. Lenyűgöző, bár halálos ellenségem és társam volt, melyet csábítóan bonyolultnak találtam, a legkifinomultabb és legveszélyesebb emberi tulajdonságok eszenciájának. Hogy megküzdhessek vele, először meg kellett ismernem a vele járó összes hangulatot és végtelenül sok álruháját, meg kellett tapasztalnom valódi és képzelt hatalmát" - állapítja meg az írónő a könyv bevezetőjében. Ez sikerült: a könyvben a szerző részletesen elemzi hangulatváltásait, hogy bizonyos időszakokban fantasztikus életkedvvel, tele energiával, reménnyel végezte dolgát, tanított, írt, gyógyított, máskor viszont teljesen letörten tétlenül bámult kifele az ablakon, aludt, vagy öngyilkossága módján gondolkodott.
Érzékletesen számol be a beilleszkedés kínjairól is: "Aki a csillagokkal cimborált és a bolygók gyűrűjét húzta az ujjára, aki hozzászokott a napi négy-öt óra alváshoz a mostani nyolccal szemben, aki megszokta, hogy napokig, sőt hetekig minden éjjel fönnmarad, és most ezt nem teheti meg, annak számára nagyon is komoly alkalmazkodási kényszert jelent a szabályos életvitelbe történő visszailleszkedés". A depresszió "gyanakvással, bizalomhiánnyal és túlzott önbecsüléssel lehetetleníti el a barátságokat, képtelenné tesz az élet élvezetére, a normális járásra, beszédre és gondolkodásra, kimerültséget okoz, éjszaka és nappal is rémületben tart. Nem mondható el róla semmi jó, legföljebb az, hogy depressziósan bárki megtapasztalhatja, milyen lehet öregnek és betegnek lenni, haldokolni, lassú ésszel élni; elveszteni kecsességet, pallérozottságot, mozgáskoordinációt; milyen érzés csúfnak lenni, elveszíteni a hitet az élet lehetőségeiben, a nemi örömben, a zene rendkívüliségében, vagy elveszíteni a nevetés és a nevettetés képességét."
Ennek ellenére sokan, köztük Jamison is elutasították a gyógyszeres kezelést. Jamisont végül sikerült rávenni, hogy szedjen lítiumot. Eleinte - mint a többi pszichiátriai beteg, - rettegett attól, hogy a gyógyszer megváltoztatja a személyiségét, amelyhez szenvedések árán is ragaszkodott. A mániás fázis eufórikus érzését, olyan adománynak tekintette, melyért a hullámvölgy, a depresszió sivársága sem túl nagy ár. Igaz, egy-egy depressziós periódusa másfél évig is elhúzódott. Végül a pszichiáterek - akik közül többen is a szerző férjei vagy szerelmei voltak - meggyőzték, hogy a gyógyszer szedése a szinten tartás saját jól felfogott érdeke, és a mániás fázissal összefüggésbe hozott pozitív élményeit másként is pótolni lehet. Később már úgy nyilatkozott, hogy a lítium mentette meg az életét.
Magyarországon minden 10. mániás depressziós - legalábbis az eddigi fekete statisztikák alapján - boritékolható, hogy önkezével fog véget vetni életének. De a betegségben szenvedők harmada-fele is, legalább egyszer életében, megkísérli az öngyilkosságot. Mindez arra figyelmeztet, hogy fokozott gonddal kell figyelemmel kísérni e betegek sorsát, még ha tény is, gyógyszeres kezeléssel, pszichoterápia alkalmazásával a tünetek a legtöbb esetben kontrollálhatók.
J.P.
Legjobban: