Az elhízottaknak különösen fontos a reggeli

Az American Journal of Clinical Nutrition folyóiratban megjelent tanulmány szerint a reggeli határozottan jó szolgálatot tesz a túlsúlyos embereknek.

Reggelizés nem fogyasztja le a kövéreket, de nagyobb fizikai aktivitást eredményez a délelőtti órákban, a nap további részében pedig csökkentett táplálékbevitelt lehet tapasztalni. A növekvő aktivitás pedig az egyik legfontosabb módja az egészség javításának, mivel pozitív irányba tereli a mozgásszegény életmódot folytatókat - a kutatók szerint a reggelizésnek ez az egyik legfontosabb előnye.

A University of Bath tanulmányának vezető kutatója, Dr. James Betts kifejtette: „annak ellenére, hogy sok ember úgy véli, nem kell reggelizni , szigorúan tudományos bizonyítékok vannak rá, hogy a reggelizés pozitív változásokat okozhat az egészségben. A tanulmányunk feltárt néhányat e hatások közül, de a reggeli fontossága mindig erősen függ az egyéntől és személyes céljaitól.”

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, mégis sokan kihagyják. Összegyűjtöttünk hat okot, hogy miért jobb mégis beiktatni egy reggeli étkezést. Kattintson! Például ha a fogyás fontos, akkor kevés jel mutat arra, hogy jobb reggelizni, mint kihagyni. De ha az egészséges életmód oldaláról nézzük, a reggeli egyértelműen segíthet azzal, hogy az egyén aktívabbá válik vagy jobban tudja kontrollálni a vércukorszintjét .

A fehérjedús reggeli az elhízott embereknek is nagyon fontos

Eddig a kutatók csak azt vizsgálták, hogy a reggelizésnek milyen hatása van a koplalással szemben és a vizsgálatban részt vevőkre bízták, hogy összeállítsák saját reggelijüket. Most azonban további vizsgálatokkal szeretnénk felmérni a különböző típusú reggelik hatását. Ettől azt remélik, hogy ajánlásokat fogalmazhatnak meg a hasznos élelmiszerekre és a szükséges tápanyagokra, amelyek a legjobban hatnak az egészségre.

Dr. Enhad Chowdhury, a tanulmány szerzője leszögezte: „fontos szem előtt tartani, hogy nem mindenki reagál ugyanúgy a reggelire és nem minden reggeli egyenlő. A cukros gabona hatása valószínűleg egészen más, mint egy magas fehérjetartamú reggelié. A kutatási projekt során pontosan fel akarjuk mérni a különböző típusú reggelik hatását az egészségre.”

Forrás: University of Bath

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +16 °C
Minimum: +8 °C

Reggel szinte országszerte borult idő várható, majd nyugat, délnyugat felől lassanként szakadozik, csökken a felhőzet. Ugyanakkor az északkeleti országrészben jó eséllyel egész nap borult idő valószínű. Elsősorban a Dunától keletre fordulhat elő szitálás, eső, esetleg zápor. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Az orvosmeteorológiai helyzetben kettősfronti hatás érvényesül.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra