Covax
Koronavírus: túl az egymilliárd oltáson világszerte
Több mint egymilliárd adag koronavírus elleni oltást adtak be világszerte a koronavírus-járvány ellen indított tömeges oltási kampányok decemberi kezdete óta, azaz kevesebb mint öt hónap alatt - írta meg az AFP francia hírügynökség szombat esti összesítésében.
Kiszivárgott, mely vakcinákat kaphatják a szegény országok
A koronavírus ellen kifejlesztett több nyugati és kínai vakcina jóváhagyását tervezi a következő hetekben és hónapokban az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy elláthassa a kis és közepes jövedelmű országokat - derül ki az ENSZ egészségügyi szervezetének egyik belső dokumentumából, amely a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.