Gondolkodás
Lehet-e agy nélkül gondolkodni?
Van néhány olyan élőlény az állatok birodalmán kívül, amely rendkívüli tanulási, emlékezési és mintafelismerő képességeket mutat. E növények és nyálkagombák arra utalnak, hogy az élőlények agy nélkül is lehetnek okosak. Azaz lehet, hogy az idegen intelligenciát nem is az űrben kell keresnünk.
Megtalálták az ész génjét - sok betegen segíthet
Bár az már jó ideje nem kérdéses, hogy az intelligencia bizonyos mértékig a genetikai örökségtől függ, de egészen a közelmúltig nem volt világos, hogy ez hogyan is fest valójában. De végre felfedezték, hogy mely gének között vannak azok, amelyek az észhez kapcsolódnak.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.