Kalóriabevitel
Szokások, melyek lassítják az anyagcserét
Akár fogyni szeretnénk, akár az öregedéssel járó természetes anyagcsere-lassulással szeretnénk felvenni a versenyt, nem árt, ha tudjuk, mi mindenre kell odafigyelnünk. Az alábbiakat például érdemes kerülni, ha megfelelően működő anyagcserét szeretnénk.
Mutatjuk, milyen diéta védi az idősebbek ereit
Azoknak az elhízott idősödő felnőtteknek, akik az aerob testedzést kismértékű kalóriacsökkentéssel járó diétával kombinálják, napról napra javul a véredényeik állapota azokhoz képest, akik csak edzenek vagy a mozgás mellett szigorú diétát tartanak - ez figyelték meg egy új kutatásban.
Tudja, hány kalóriát tartalmaz az alkohol?
Sokan nincsenek tisztában azzal, hány extra kalóriát guríthatnak le egy-egy pohár alkoholos itallal - és bár ezekből jó esetben közel sem fogyasztunk annyit, mint üdítőitalokból vagy gyümölcslevekből, brit szakértők szorgalmazzák, hogy az alkoholos üvegeken is tüntessék fel azok energiatartalmát.
Fogyókúra: miért veszélyes a túl kevés kalória?
A különböző szélsőséges diéták követése gyakran gyors fogyással kecsegtet, azonban nem árt szem előtt tartani, hogy a túlzottan alacsony kalóriabevitel nem csak izomveszteséget, hanem számos egészségügyi problémát okozhat. Ráadásul a hirtelen fogyással elért eredmények ritkán tartósak.
Ezt tegyük, ha túlettük magunkat
Decemberben a legtöbb ember kicsit elengedi magát, többet költekezik, többet eszik és iszik, többet tunyul. Ezek az adott pillanatban mind igazán kellemes dolgok, s ezért jó eséllyel túlzásba is visszük őket. Különösen az evést. Mit lehet tenni, mielőtt a jóból megártana a sok?
Gyógyszerkereső
Nagyrészt borult idő várható, reggel, délelőtt csak délnyugaton, délután már inkább az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső akár több helyen is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon fordulhatnak elő élénk, erős lökések északnyugati irányból. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.