Klein Eszter
Kapcsolódó videók
Ezért bízzuk orvosra a fogfehérítést
Megfelelő módon végzett fogfehérítés esetén nem kell tartanunk a fogak károsodásától, ehhez azonban érdemes szakember segítségét kérni. A témáról Klein Eszter dentálhigiénikus foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.