Koronavírus Következmények
Koronavírus: tartogathat még meglepetéseket
Nem biztos, hogy a vuhani volt az első SARS-Cov-2 vírus, de járványt kirobbantani a mostani tudásunk szerint csak 2019 végén, Vuhanban tudott - nyilatkozta a Népszavának Falus András immunológus, aki szerint az új koronavírus még mindig számtalan meglepetést tartogathat a világ számára. A post-COVID szindrómát például különösen ijesztőnek tartja.
Megvan, kiket kínoz hónapokig a COVID-19
A koronavírus-fertőzöttek mintegy 5 százaléka legalább 8 hétig küzd a betegség tüneteivel. Ők azok, akik az úgynevezett hosszú COVID-ban szenvednek. Nézzük, mi növelheti meg a kockázatát annak, hogy mi is ebbe az 5 százalékba tartozzunk, és a fertőzés hosszú távon megváltoztassa az életünket.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.