Koronavírus Maszk
Így nem szárad ki a szemünk a maszkhordástól
A koronavírus terjedésével új szokásokat kellett felvennünk az egészségünk megőrzése érdekében - az egyik ilyen a maszkviselés. Csakhogy ennek kellemetlen mellékhatásai is vannak, ilyen például a krónikus szemszárazság. Szerencsére van néhány dolog, amivel tehetünk a probléma ellen.
A járvány kezdete óta több ilyen műtétet végeznek
A koronavírus-járvány kezdete óta a figyelem középpontjába került az egészségügy terheltségi szintje, és naponta követjük a híreket arról, hogy hány fertőzött kerül a kórházakba és az intenzív osztályokra. Azonban egy másik szegmensben is jelentősen megnőtt a páciensek száma: a plasztikai sebészeten.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.