Mentális Hanyatlás
Az Alzheimer-kór korai tünetei
Az Alzheimer-kór hallatán a legtöbben 65 éven felüli betegekre asszociálnak, pedig egyes esetekben már jóval korábban, 40-50 éves kor körül is jelentkezhetnek tünetek. Az alábbi panaszok tehát fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlásra is felhívhatják a figyelmet.
HáziPatika
Gyógyszerkereső
Orvosmeteorológia
Fronthatás:
Nincs front
Maximum:
+22 °C
Minimum:
+10 °C
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.