Mentősök
"Évtizedek múlva is emlékeznek az első halott gyermekre"
A járvány hónapjaiban minden eddiginél nagyobb teher nehezedett a mentősökre, akiket egyébként is veszélyeztet a kiégés. A testi és lelki egészségükkel is foglalkozó Pszichológiai és Mentálhigiénés Csoport munkatársaival beszélgettünk arról, hogy milyen nyomot hagy az egészségügyi dolgozókban a járvánnyal folytatott elkeseredett küzdelem.
Bércsökkenéstől félnek a mentődolgozók
Fizetéscsökkenéstől tartanak a mentőszolgálati dolgozók, miután már nem lesznek közalkalmazottak. Egy mentős szerint több kollégájának is elmondták, mennyivel lesz kevesebb a bérük. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál szerint viszont nem kaphattak ilyen munkáltatói választ a dolgozók.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.