Sinopharm Vakcina
Koronavírus: minden, amit a kínai vakcináról tudni kell
Szerdán a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca készítménye, illetve a Szputnyik V nevű orosz oltóanyag mellett már a kínai Sinopharm-vakcinával is megkezdődött itthon az új típusú koronavírus elleni oltás. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat az új oltóanyaggal kapcsolatban.
Koronavírus: minden kritériumnak megfelel a kínai vakcina
Bevizsgálták a magyar hatóságok a kínai Sinopharm vakcinát, és hitelt érdemlően bebizonyosodott, hogy a koronavírus elleni oltóanyag minden kritériumnak megfelel - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: kínai vakcinák érkeznek
Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első kínai vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.