Mesélne arról, hogyan került az orvosi egyetemre? Tudta, hogy ez egy nehéz út lesz?
Fogalmam sem volt róla. Igazából azt sem sejtettem, hogy felvesznek majd az orvosi egyetemre. Nem tartottam magam olyan okosnak, kitartónak és lelkesnek sem. Viszont biológiából és fizikából voltak jó tanulmányi eredményeim, és emiatt tudtam az orvosira jelentkezni. Gyerekként azért szerettem orvoshoz járni, mert az illető jó arc volt és vicces. Végül jelentkezem, gondolván, úgyis elbukom az első félév után, mert az biztos jó nehéz, és akkor majd lehetek végre bűvész. Ugyanis bűvésznek készültem középiskolában. De tényleg. Napi három-négy órát is gyakoroltam, ez volt a fő szerelmem. Végül úgy alakult, hogy felvettek Szegedre, és el is kezdtem az egyetemet, sőt, meglepően jól sikerültek a vizsgák, mi több, a nagyon ijesztő harmadévben évfolyamelső lettem…
Úgy tudni, a hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás és sorsuk javítása nagyon fontos az ön számára.
Gyerekkoromban igazából egy burokban éltem. Budapesten egy elit iskolába jártam, és nem találkoztam szegénységgel, nélkülözéssel. A cigánysággal végképp. Amikor az egyetemre felvettek, kollégiumot kellett keresnem, ahol lakhatok az ottlétem alatt. Csakhogy halvány fogalmam sem volt arról, hogy igazából már év elején lefoglalták a helyeket a rutinos egyetemisták. Elérkezett augusztus vége, és még mindig nem tudtam, hol fogok lakni. Egyetlen kollégiumban volt még hely, ez pedig a Roma Szakkollégium volt. Amikor oda megérkeztem, új világok nyíltak meg előttem. A hátrányos helyzetűek a segítése a szívügyemmé vált. Később az előítélet, a sztereotípiák lettek a fő kutatási területem, több tanulmányt is csináltam az egyetem alatt, hobbiból. Sűrűn eszembe jutott az is, hogy talán mégse az orvosi egyetem az én vonalam, hanem inkább a szociális munka. Mi, otthon vallásos családban nőttünk fel, úgyhogy a keresztény értékrend mélyen beleivódott az életembe. Egész komolyan gondolkoztam korábban a papi, szerzetesi pályán is. Sőt, fél évig egy kolostorban laktam a többi szerzetessel. Az Istenes Szent János által képviselt út, hogy a betegeket úgy kezeljük, mintha a saját rokonunk lenne: olyan szeretettel, odafordulással segítsünk nekik, ez az én abszolút a hitvallásom most is.
Hogyan fordult a gyermekpszichiátria felé?
A figyelmemet először az fordította erre, mikor egyértelművé vált, hogy ezek a gyermekek is hátrányos helyzetűek, és igazából minden pszichiátriai beteg megbélyegzett a társadalomban. „A normalitás csak egy illúzió. Ami normális egy póknak, az maga a káosz egy légynek”- szokták mondani, és valahogy ezzel a hozzáállással jobban meg lehet érteni az ő helyzetüket is. A Bethesda kórházban, a neurológián volt a gyerekgyógyászati gyakorlatom. Kíváncsiságból kéredzkedtem be a gyermekpszichiátriára… és hatalmas élmény volt!
Fülöp Máté
Fáradtan ébredsz? Töltsd ki alvászavar tesztünket!
Az egyetem alatt egyetlen alkalommal voltunk gyerekpszichiátrián. Akkor
nagyon megviselt egy érzelmileg elhanyagolt leányzó, aki drogügyekbe keveredett,
és szexuális erőszak áldozata lett végül. De ott, a Bethesda Kórházban azt
láttam, hogy tulajdonképpen az zajlik, amit én a szabadidőmben csinálok. Játszunk
a gyerekekkel, jól érezzük együtt magunkat. Ekkor komoly víziómmá vált a gyermekpszichiátria. Jelentkeztem a Heim Pál Kórház- pszichiátriájára önkéntes gyakorlatra, ahol
persze komolyabb pszichiátriai problémákkal is találkoztam, de az is nagyon
inspiráló volt.
Ezek szerint egyetem után egyenesen oda ment dolgozni?
Bár nagyon szerettem volna ott dolgozni a későbbiekben, nem vettek fel. Mivel nem volt B-tervem a területen, ezért jelentkeztem egy plazmacéghez, ahol viszont tárt karokkal vártak. A mostani fizetésem több mint dupláját kerestem volna… De ekkor váratlanul egy barátom átküldte azt a közösségi oldalon megjelent bejegyzést, ami arról szólt, hogy Szolnokon nyílt egy gyerekpszichiátriai osztály, és keresnek orvost. Bárkit. Bárhonnan. Azt hiszem, félórán belül beszéltem Juhász Enikő főorvosnővel telefonon. Pontosan ezt mondta:
Akkor most drága Tamás, vesz egy mély levegőt, és lemond a magasabb fizetésről. Biztos vagyok benne, hogy maga nem donor-vizsgálóorvos szeretne lenni, hanem gyerekpszichiáter.
Rendkívül hálás vagyok, hogy ide kerülhettem Szolnokra. Mi egy egészen más szemléletet valósítunk itt meg az osztályunkon. Nagyon szeretjük a gyerekeket, mintha a sajátjaink lennének. Amikor idejöttem körülnézni, azt láttam, hogy a főorvosnő csak bement az osztályra, és a gyerekek felugráltak a hátára örömükben… már ott éreztem, hogy nekem tényleg itt a helyem, egy ilyen szeretettel teli szakmai közegben.
Vajon elég az, ha egy orvos, akinek elvileg a szakmai kezelés a fő feladata, lélekkel is gyógyít?
A komoly szakmai munka és a tervek mellett a legfontosabb szerintem a gyógyítás emberi oldalról történő megközelítése. Igen, ezek a gyerekek már attól jobban vannak, hogy találkoznak velünk. Ha semmit nem csinálunk, csak találkozunk, mosolygunk rájuk, beszélgetünk vagy játszunk velük, már attól látványos változás.
A szülők szoktak telefonálni, hogy mit adtunk a gyereknek, mert nagyon jól érzi magát. Csak egyszerűen: "kimostuk, kivasaltuk", küldtük haza.
A saját bőrükön megtapasztalják, hogy nem csak úgy lehet élni, gondolkozni, ahogy eddig csinálták otthon, az óvodában meg az iskolában, hanem lehet másképp is reagálni egy helyzetre. Nálunk nincsen büntetés, de a tetteknek van következménye. Pozitív megerősítéseket alkalmazunk. Amikor a gyerekekkel lemegyünk az udvarra, ott van egy épületekkel körülhatárolt zöld terület, ahol focizunk, és játszunk együtt. A kórházi kollégák a közelben szoktak levegőzni, és ők is mindig kérdezik, hogy mit adunk ezeknek a gyerekeknek, hogy kicsattannak a boldogságtól, mert ők is kérnek belőle! Igazán semmit, szoktam széttárni a kezem. Csak szimplán szeretjük őket, figyelünk rájuk.
Manapság milyen gyermekkori lelki problémák vagy pszichiátriai betegségek jellemzők inkább? Úgy tűnik, hogy egyre több a lelkileg sérült gyermek.
Annyi biztos, hogy nagyon sok az érintett. De a legtöbb családban
azért nincsenek súlyos, megoldhatatlan problémák. Én viszont azokkal
találkozom, akik eljutnak a gyerekpszichiátriára. Ide olyan gyerekek kerülnek,
akiknek például tíz év alatt tíz nevelőszülőjük volt. Csodálkozunk, hogy nehezen
találja a helyét a világban, akinek nem volt egyetlen fix személy sem az
életében, soha, már a születésétől kezdve? Szerintem semmi meglepő
nincsen abban, hogy akivel nem törődnek, az nem fog tudni beilleszkedni a
társadalomba egykönnyen.
Mi nagyon-nagyon törekszünk arra, hogy itt ne érezzék magukat bezárva. És bármilyen nagy döntéseket hozunk is, a gyerekek mindig okosabbak,
mindig képesek megtalálni a kiskapukat, és nekünk felkészültnek kell lenni
erre. Inkább hagyunk is nekik kiskapukat, de olyan kiskapukat, ahol közbe
tudunk avatkozni. Inkább itt éljék ki azt a lehetőséget, hogy megpróbálják
a szárnyaikat bontogatni a rendszer ellenében, és ne a családban vagy a
társadalomban.
Mesélne arról, hogy hogyan kell elképzelni egy gyermekpszichiátriát a mindennapokban? Sok félreértés és előítélet övezi ugyanis az ilyen osztályokat.
Valóban, a szülők sokszor félve hozzák a gyerekeiket hozzánk.
Számomra, amint említettem, példakép Istenes Szent János. Ő maga is nagyon tenni akart másokért, ezért
eladta mindenét. Látták rajta, hogy valami „nincs rendben” vele, ezért bevitték
a királyi pszichiátriára, ahol korhűen válogatott módszerekkel addig verték,
amíg jobb belátásra nem tért. Látszólag. Ugyanis később egy olyan iskolát
hozott létre, amely egyben volt kórház, idősek otthona, anya- és gyerekotthon, ahol
mindenkit a szeretet nyelvén gyógyítottak. Ezt vallom én is. Amit a gyerekekért
meg lehet tenni, azért a főorvosnővel a hegyeket is megmozdítjuk. Most épp játszóteret
építünk, de japánkertet is szeretnénk a gyerekeknek, állatasszisztált terápiával
kiegészítve. Azt gondolom, hogy csak így van értelme ennek a fajta
ellátásnak. Szerintem ez az, ami segít minket abban, hogy ne égjünk ki.
Folyamatosan
új ötleteink vannak, szakmailag is új lehetőségeket kutatunk. Hálásak vagyunk a felajánlásokért,
amelyekből szerencsére bőven akad. Mi mindenre nyitottak vagyunk, ami a
gyerekek gyógyulását segíti. Amikor
indult az osztály, akkor volt például palacsintaterápiánk hétvégén a gyerekek.
Mindenki elkészítette a palacsintáját. Aki jóízűen megeszi a saját maga
sütötte palacsintát, az se nem depressziós, se nincs krízisben, még akkor
se, ha öngyilkossági kísérlet miatt hozta be a mentő. Ott egyszerűen a körülmények
azok, amik nem szolgálták az egészségét a nem túl erős megküzdési stratégiákkal
rendelkező gyerekeknek.
Na de... mi lett a bűvészettel?
A bűvészettel foglalkozó oldalamon az az első mondat, hogy „Dr. Jáki Tamás az első varázslatos csomót még születése előtt a köldökzsinórjára kötötte, de túlélte”. Ez azért van, mert mendemondaszinten a családomban az él, hogy a születésem egyfajta túlélőmutatvány volt. A szenvedélyből megtanult bűvészkedés számos alkalommal segített a munkakeresésben, vagy a táborok során is. Valahogy nekem ez a „varázslatos módszer” könnyebb kapcsolatfelvételt jelent, és ez nagy könnyebbség a magánéletben és a munkám során is.
Vannak olyan céljai, amelyek még megvalósulásra várnak?
Ez is érdekelhet
Saját oldalamról nézve igen, vannak álmaim még gyerekkoromból. Például, hogy szeretnék kimenni a párizsi Disneylandbe dolgozni. Beszélek franciául, olaszul, és angolul, és vonz az a világ, ahol a gyerekek csupán játszanak. Kicsit valami ilyesmit csinálunk itt is, mintha a gyerekek díszletben lennének, és úgy gyógyulnának. Ezenkívül szívesen segítenék Magyarország több olyan gyermekpszichiátriai osztályának felépítésében, működtetésében, amelyek jelenleg szakember hiányában nem biztosítanak ellátást. Ezek afféle bakancslistás dolgok vagy álmok – majd kiderül.
Legjobban: