Napi egészség
Cukorbetegség
Diabétesz, 1-es és 2-es típusú cukorbetegség, inzulin, inzulinadagolás, diabetes mellitus, cukorbetegség diétája
Az inzulinrezisztencia a férfiakat is erősen érinti
Amikor szóba kerül az inzulinrezisztencia, akkor a legtöbb esetben a PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma kapcsolódik a témához, ebből adódóan pedig az emberek úgy gondolják, hogy ez a betegség kizárólag a nőket érinti. Ez azonban nem igaz, hiszen a férfiak ugyanúgy szenvedhetnek ettől a betegségtől, még akkor is, ha nem is tudnak róla. A témában dr. Békési Gábor, a Budai Endokrin Központ endokrinológusa van a segítségünkre.
Így javulhat a cukorbetegség
A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy 90 százalékánál elérték a betegség remisszióját 10-15 kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással - derült ki a Newcastle-i és a Glasgow-i Egyetem kutatóinak a The Lancet című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányából.
Az 1-es típusú cukorbetegség tünetei
Minél hamarabb ismerjük fel a betegség tüneteit, annál hamarabb kaphatjuk meg a létfontosságú kezeléseket. Éppen ezért nem árt tisztában lenni az alábbiakkal. Az 1-es típusú cukorbetegség tünetei nem ritkán mindenféle előjel nélkül, egyszerre jelentkeznek.
Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő. Kezdetben a középső országrészben, illetve hazánk keleti felén is erősen felhős vagy borult lesz az ég, és még előfordulhat gyenge eső, zápor - egyre kevesebb helyen. Délután a Duna-Tisza közén egy összeáramlás zóna mentén alakulhat ki néhol zápor, emellett ott maradhat legtovább felhős az ég. A Dunántúlon és a keleti harmadban erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél, másutt legfeljebb élénk széllökések várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között valószínű. Ez a változó időjárás most főként a hidegfrontra érzékenyeket zavarhatja.