Hét órán át műtötték Szentesi Évát

„A daganat kiterjedtebb, mint ahogyan azt az előzetes vizsgálatok mutatják" - írta egy friss blogbejegyzésben Szentesi Éva.

Mi is megírtuk, hogy Szentesi Éva írónő csípőjén újabb tumort találtak. Személyes blogján most arról számolt be, hogy egy hétórás műtéten esett túl.

Az operáció hét órán keresztül tart. A daganat kiterjedtebb, mint ahogyan azt az előzetes vizsgálatok mutatják. Eléri a vastagbelet, a keresztcsontot, gúzsba köti az artériát egy ponton, és megfojtja a bal oldali urétert. A bal vesémet kiemelik, a csontról és a vastagbélről lehámozzák a tumort, az artériáról viszont nem tudják, olyan szorosan tartja. Érsebészt hívnak, aki kivágja a megfojtott artériát, helyére pedig apró öltésekkel egy fiatal szarvasmarha szívizomhúrját varrja, ennek kell átvennie a véráramlást

 - írta Szentesi Éva Szarvasmarhának szívizomhúrja című bejegyzésben.

Szentesi Éva
Szentesi Éva. Fotó: RTL KLub/ Tulok András

Az írónőnek ezután három napon át feküdnie kellett.

"Amikor szerdán délben visszavisznek az osztályra, egy órán keresztül zokogok, a főorvos vigasztal meg, aki végrehajtotta az érsebész segítségével ezt a bonyolult műtétet. Azt kérdezem, hányszor nem tudok még meghalni, és milyen erő tart itt a Földön. Az bizonyos, hogy itt van dolgom, és lassan látni kezdem, mi az valójában" - írta.

Szentesi Éva már kétszer győzte le a rákot, az írás mellett rákedukációs aktivistaként is tevékenykedik.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra