Alrovatok
A rák tünetei nőknél és férfiaknál
Időben felismerve a daganatos betegségek nagyobb eséllyel gyógyíthatók, így nem számít, milyen életkorban vagyunk, rendkívül lényeges tudni, milyen lehetséges tünetekkel járhat a rák. Cikkünkben összegyűjtöttük, nőknél és férfiaknál mely panaszok utalhatnak a veszélyes kórra.
Fagyasztással pusztították el a daganatot
Magyarországon először a Semmelweis Egyetemen végeztek két, rosszindulatú vesedaganatos betegen úgynevezett krioablációs eljárást, amely során a daganatszöveteket mínusz 40 Celsius-fokon roncsolják. Az eljárás előnye, hogy a fagyasztás érzéstelenítő hatása révén altatás nélkül, csupán helyi érzéstelenítésben történhet, így mások mellett olyan idős szívbetegeknél is megoldást nyújthat ez a beavatkozás, akiknél az altatásos műtét ellenjavallt.
A rák korai felismerését segítik magyar kutatók
Daganatos betegségek korai diagnosztikáját, monitorozását és személyre szabott terápiáját segítő kutatási program zárult le Szegeden. A négyéves, uniós támogatással megvalósult projektben informatikai, daganatkutatási és közvetlenül a betegellátásban is tevékenykedő tagokból álló, öttagú konzorcium vett részt.
13 ráktípus, amit az elhízás okozhat
Az már régóta ismert, hogy az elhízás jelentősen növeli a sokszor halálos kimenetelű szív- és érrendszeri, illetve különféle mozgásszervi megbetegedések, vagy éppen a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Az azonban csak az utóbbi néhány évben vált szélesebb körben is ismertté, hogy az elhízás egyes ráktípusok kialakulásával is szoros statisztikai összefüggést mutat.
Hogyan előzzük meg a méhnyakrákot?
A mellrák után a leggyakoribb daganatos női megbetegedés a méhnyakrák. Magyarországon évente több mint ezer új esetet fedeznek fel és közel ötszázan halnak meg a betegség következtében. A hosszú évek alatt kialakuló méhnyakrák a kezdeti stádiumban 100 százalékban gyógyítható, ezért ezek a halálesetek rendszeres szűréssel minden esetben elkerülhetőek lennének. Jó hír, hogy ma már elérhetőek önellenőrző eszközök is.
Jobbára felhőtlen, száraz idő lesz általában mérsékelt légmozgással. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Derült, napos, száraz idő várható általában mérsékelt légmozgással. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között lesz, késő estére többnyire 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.