Alrovatok
A rák nem várja meg, amíg a pandémia véget ér
A koronavírusos betegek ellátása világszerte óriási terhet rótt az egészségügyi rendszerekre, emiatt több krónikus betegség kezelése is átmenetileg a háttérbe szorult. Amerikai onkológusok most arra figyelmeztetnek, hogy ennek már érezhető a hatása.
"Kétszer is sikerült legyőznöm a rákot"
"Sajnálom, hogy ezt kell közölnöm, de önnek négyes stádiumú petefészekrákja van" - Helen Ziatyket teljesen ledöbbentette, mikor ezt hallotta orvosától, mivel 16 évvel azelőtt már megküzdött a rák egy másik fajtájával. Ám nem adta fel, hihetetlen gyógyulása pedig inspiráló történet mindenki számára.
Így hat a koronavírus a rákbetegekre
A COVID-19-ben szenvedő daganatos betegek többségének a szervezete ugyanannyi antitestet termel, mint a nem rákbeteg fertőzötteké, ám ez a képességük daganatos betegségük típusától és az általuk kapott kezeléstől függ - derítették ki a New York-i Albert Einstein Orvostudományi Egyetem és a Montefiorei Egészségügyi Rendszer kutatói.
Allergiának hitte az orvos, valójában tüdőrákja volt
Az első orvos azzal nyugtatta, hogy krónikus köhögését szezonális allergia okozza. A második refluxszal diagnosztizálta. Gina Hollenbeck azonban biztos volt benne, hogy ennél többről van szó: végül kiderült, hogy negyedik stádiumú tüdőrákja van.
Jelek, melyek tüdőrákra figyelmeztethetnek
A daganatos betegségek közül világszerte a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot. Magyarországon is ez a második leggyakrabban előforduló rák, annak ellenére, hogy ez lehetne az egyik leginkább megelőzhető daganattípus, hiszen a daganatok nagy többségét bizonyítottan a dohányzás váltja ki. A következőkben a figyelmeztető jelekre hívjuk fel a figyelmet.
Jobbára felhőtlen, száraz idő lesz. A délkeleti szél csak Sopron térségében élénkülhet meg időnként. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma még szép időnk lesz, holnap kezd majd beborulni felettünk az ég.