Alrovatok
Amiről a hosszútávú ráktúlélők tudni akarnak
A Yale Egyetem közegészségügyi kara és rákkutató központja nemrégiben számolt be egy tanulmányról a Journal of Cancer folyóiratban, amelyben azt tárták fel, hogy a rákot hosszan, legalább 9 évig túlélőknek milyen információkra van szükségük a gondozásuk során.
Indiai növénnyel állították meg a hasnyálmirigyrákot
A hasnyálmirigyrák az egyik legveszélyesebb daganatos betegség, hiszen általában igen későn ismerik csak fel, a túlélési arány pedig igen alacsony. Egy növényi kivonat azonban alkalmas lehet arra, hogy megállítsa a daganatos sejtek burjánzását és a rák terjedését.
A daganatok jelentős része krónikus betegségnek számít
A daganatos betegségek jelentős része ma már a krónikus betegségek közé tartozik, azaz jók a hosszú távú túlélési esélyek, gyakran még áttétel esetén is - mondja Dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának megbízott igazgatója.
Együtt tehetünk a rák ellen
"(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen" - idén a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlása alapján ezt a szlogent választotta a Magyar Rákellenes Liga jelmondatául a február 4-i Rákellenes Világnapra. Az ebből az alkalomból szervezett esemény egyik fő mondanivalója a megelőzés jelentősége mellett az volt, hogy legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás, melynek köszönhetően soha nem látott túlélési eredmények érhetők már el egyes ráktípusok kezelésében.
Nyugat felől az ország keleti felén is felszakadozik, csökken a felhőzet, késő estig elszórtan zápor, egy-egy zivatar előfordulhat, majd megszűnik a csapadék. A délnyugati, déli szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19, 24 fok között alakul. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma is marad a változékony időjárás.