Alrovatok
Csökkentheti az emlőrák kockázatát a hormonpótlás
Egy új kutatás szerint egyes nőkben, akik kizárólag ösztrogént tartalmazó hormonpótló kezelésben részesülnek a menopauzával járó hőhullámok, éjszakai verejtékezés és egyéb tünetek enyhítésére, hosszú távon csökkenhet az emlőrák kialakulásának kockázata.
Nyugat felől felhő-, illetve egy széteső, gyengülő félben lévő csapadékzóna halad kelet felé - az északkeleti, keleti tájakat csak késő délután, este érheti el, addig ott szűrt napsütés várható. Mögötte átmenetileg szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet, de további záporok, zivatarok kialakulhatnak. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, az Alföldön helyenként meg is erősödik. Emellett a zivatarokat is kísérhetik erős, viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 27 fok között alakul, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél több fokkal alacsonyabb, míg az Alföldön néhol kissé magasabb is lehet. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. Keddig nem kell fronthatástól tartani.