A beszállítók szerint több mint 100 milliárd a kórházak adóssága

Az egészségügyi intézmények lejárt tartozása február végén meghaladta a 100 milliárd forintot – hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Technológiai és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ), a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter (MediKlaszter) és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) csütörtökön.

A három szakmai szervezet azt kéri a kormánytól, hogy mihamarabb biztosítsa a kórházak lejárt tartozásának fedezését, illetve mielőbb történjen meg az adósságok teljes rendezése. Rásky László, az OSZ főtitkára elmondta, hogy tavaly év végén a kormány az egészségügyi intézményrendszer mintegy 130 milliárd forintos tartozásából 90 milliárd forintot rendezett. Januárban azonban már újra 83 milliárd volt a kórházak adósságállománya, februárban pedig már átlépte a 100 milliárd forintot. Úgy fogalmazott, hogy az eddigi talán legnagyobb összegű konszolidáció ellenére, ma „rosszabb a helyzet, mint volt”. Az egészségügyi kormányzat többször ígéretet tett az adósság rendezésére, ez a mai napig nem történt meg - emelte ki.

Tóth Zsolt, a MediKlaszter főtitkára a tagjaik körében végzett felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy a beszállítók többsége a lejárt kintlévősége feléhez sem jutott hozzá. Ugyanakkor a szállítóknak határidőre teljesíteniük kell a szerződésben vállaltakat, valamint a jogszabályi kötelezettségeket, egyebek között az áfa befizetését. Tóth szerint a beszállító cégek helyzete kritikus, a vállalkozások napról napra élnek. Az ágazatban a kis- és középvállalkozói szektor bevétel híján csődbe mehet, elbocsátásokra kényszerülhet, vagy leállíthatja a beszállításokat. Mint mondta, valamennyi tagszervezetre jellemző a megszorítás, a többi között az innovációk leállítása.

Rádai Tamás, az ETOSZ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kórházi eladósódás hatásai már megjelennek az ellátásban is. Mint mondta, egyre gyakrabban fordul elő, hogy ideiglenesen be kell szüntetni egy-egy kórházi osztály működését, a felfüggesztések 10-15 százaléka pedig eszközellátási zavar miatt történik. Kifogásolta, hogy az állam elvárja a beszállítóktól, hogy előre fizessék be az áfát, ugyanakkor bizonytalan, hogy a vételárat mikor kapják meg a vállalkozások. Hozzátette, az államnak is jó példát kell mutatnia a szerződések betartását illetően.

Ivády Vilmos egészségügyi közgazdász szerint egy magyar innováció drasztikusan csökkenthetné az évről évre újratermelődő kórházi adósságállományt.

Rásky László bejelentette azt is, hogy az orvostechnikai beszállítókat képviselő szakmai szervezetek az Állami Számvevőszékhez fordulnak, mert a beszállító cégek tapasztalatai alapján az intézmények sok esetében nem rendezik a késedelmi kamatokat, amelyekről a vállalkozások hivatalosan értesítik őket. Ez pedig jogszabálysértő gyakorlat.

Borítókép: Getty Images

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra