Mennyit költsünk vérnyomásmérőre?

Olykor egészségünk védelme, megőrzése érdekében beruházásra van szükség. Lehetnek kifejezetten gyógyászati eszközök a háztartásban: ilyen a vérnyomásmérő készülék is. Mivel nem mindegy, milyet veszünk, most ebben a döntésben segítünk.

Van, aki jobb tévére vágyik vagy egy biztonságosan működő mosógépre, mobiltelefonra, esetleg klímaberendezésre. De a vérnyomásmérő ritkán jelenik meg a vágyott eszközök között, holott jelentősége talán az összes kütyü közül, amelyet naponta használunk, a legnagyobb. Életünket óvhatja meg, de legalábbis tájékoztat róla, ha valami nincsen rendben a keringésünkkel. Hétköznapi tevékenységünkre sok tárgy van befolyással manapság, amelyet valahogyan megérintett a digitális technológia. És egyik sem olcsó igazán. Ezek közül a vérnyomásmérőnek nehéz kitűnnie, érzelmi viszony nehezebben alakítható ki vele. De másfajta igen: bizalmi viszony, amely szintén sokat ér. Nézzük tehát, hogy miben érdemes bízni, és mennyiért!

A vérnyomásmérők fajtái

Vérnyomásmérő ezernyi van változó paraméterekkel, tudással és minőséggel, és ennek megfelelően sokféle áron. Ilyen eszközt nem érdemes szín és formatervezés alapján választani, sokkal fontosabb a funkcionalitás. Mérje meg jól a vérnyomásunkat, könnyű legyen használni, és az általa kijelzett adatokat, a kiadott figyelmeztetéseket pedig könnyű legyen leolvasni, értelmezni. Az otthoni vérnyomásmérők három fő osztályba tartoznak. Van felkaros, csuklós és ujjon használható változat. A szakemberek zöme egyetért abban, hogy a felkaros a legmegbízhatóbb, habár csuklón és ujjon kényelmesebb lehet elvégezni a mérést. Azért a felkarost ajánlják, mert 40 éves kor felett az erek a végtagok végén inkább elmeszesedhetnek, ami torzíthatja a mérési eredményt.

vérnyomásmérő
A vérnyomásmérő választásnál a legfontosabb a megbízhatóság és az egyszerű kezelhetőség

A másik szempont, hogy az eszköz tartós legyen. Habár a mandzsetta cserélhető, és elég hosszú garanciát is adhat rá a gyártó, az olcsó anyagokból készült eszközök előbb tönkremehetnek, és akkor újabb beruházás következik. Vagyis nem érdemes sokat spórolni a vérnyomásmérőn, hiszen az éveken át tartó használat során a költsége alaposan eloszlik. Ezek a készülékek egyébként sem vészesen drágák. Áruk 3-4 ezer forint környékén kezdődik, a professzionális termékek legfelső ágai pedig megütik ugyan a 150 ezres határt, de olyat otthonra senki sem vesz. 20-30 ezer forintért már igen komoly eszközt lehet beszerezni.

Mit kapunk és mennyiért?

Mindnyájan tudjuk, hogy hajdan, a boldog analóg időkben kézzel kellett felpumpálni a mandzsettát, és vagy egy órán vagy egy higanyos skálán lehetett leolvasni a mért értékeket. Odahaza ilyen eszközöket ritkán tartottak az emberek. Aztán a digitális korszak és az automatizáció megjelenésével mindenki képessé vált, hogy egyetlen gombnyomással megmérje a vérnyomását. Az automata felpumája magát , figyelmeztet, ha túl sokat izgünk-mozgunk vagy más zavar akadályozza a mérés jó előre kidolgozott folyamatát, majd kiírja az adatokat, sőt naplózza is - vagy akár egyenesen elküldi az orvosunknak. A vásárláskor jó kompromisszumot kell kötni: nézzük tehát árkategóriánként, hogy mire számíthatunk!

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

3-4000 forint

Ennyiért valószínűleg egy csuklós eszközt kapunk, amelyhez csak egy kis mandzsetta jár, és az alapfunkciókat tudja. A mért értékeket digitálisan jelezi ki egy LCD-képernyőn, és bizonyos mennyiségű mérési eredményt képes tárolni a memóriájában. Teszi a dolgát, de jó eséllyel nem strapára tervezték. Utazáshoz azonban kiváló lehet, hiszen alig foglal helyet.

10 ezer forint

Ennyiért már teljesen automata felkaros készüléket kaphatunk. Csak egy gombnyomás kell a pontos vérnyomásértékek meghatározásához. Sőt a szabvány méretű (22-32 cm) mandzsetta is automatikusan fúvódik fel és ereszt le. A kijelző mérete is már elég nagy ahhoz, hogy könnyű legyen leolvasni az értékeket (természetesen a szisztolés, a diasztolés és a pulzusadatokat). Ebben a kategóriában már vannak olyan eszközök, amelyek kis diagrammot is rajzolnak az eltárolt mérési adatokból, amelyeket így könnyű értékelni.

vérnyomásmérő
Betegek, idősek vagy sportolók is megtalálhatják a nekik megfelelőt

15 ezer forint

A plusz 5 ezer forintért már nagyobb megbízhatóságot és némi kényelmet várhatunk el. Például a mandzsetta gyengéden fúvódik fel. A mért értékeket pedig (ha ez fontos) színes kijelzőn nézhetjük meg. Az eszköz figyelmeztet, ha hibásan helyeznénk fel a mandzsettát, ahogy arra is, ha karunkat a mérést zavaró módon mozgatjuk. Esetleg már olyan mandzsettát is kaphatunk, amely vékony és vastag karon is képes mérni.

20 ezer forint

Ebben a tartományban már az előző funkciók mellett feltétlenül elvárhatjuk a színes kijelzőt, sőt az eszköz lehet, hogy külön színjelzést használ, ha magas a vérnyomás. Az adattárolás is fejlettebb, elkülönített fiókokban tárolja el a gép a különböző felhasználók által mért adatokat. Pontosságukat általában klinikai körülmények között tesztelik, és erről igazolásuk is van.

25 ezer forint

Aki ennyit fizet, számíthat rá, hogy a vérnyomásmérési szolgáltatások szinte egész arzenálja megjelenik a készülékében. Valószínűleg az eszköz képes rákapcsolódni egy laptopra vagy okostelefonra, így a mért adatok könnyen továbbíthatóvá válnak vagy a partnereszközre telepített alkalmazás segítségével különféle módokon kiértékelhetőek. Az is elképzelhető, hogy az eszköz engedelmeskedik a hangvezérlésnek - akár több nyelven is, vagy hanggal is közli a mérési adatokat. Ezekben a készülékekben már nagyobb méretű memória van, és az adatfeldolgozási képességei is jobbak. Így különféle méréseket tud elvégezni, külön tárolja el és értékeli például a reggel mért eredményeket.

A vérnyomás mérése kétféle módon történhet: invazív, illetve nem invazív módon. Az invazív, vagyis a műtéti vérnyomásmérés ad igazán pontos eredményt, hiszen ilyenkor egy néhány milliméter átmérőjű katétert vezetnek a mérés helyére, így az éren belül tudnak mérni. Ezt azonban csak megfelelő körülmények között lehet alkalmazni, a legtöbb vérnyomásmérő azonban nem invazív elven működik, és a felkaron vagy a csuklón méri a vérnyomást. A vérnyomás mérését egy speciális eszközzel, a vérnyomásmérővel végzik, amelynek működési lényege azon a közvetett módszeren alapul, hogy az érfal rugalmas, tehát megfelelő külső erővel összeszorítható, így egy adott rövid érszakaszon a véráramlás megszüntethető. Ezen a rövid érszakaszon utána mérhetővé válik a nyomás. Részletek!

30 ezer forint

Mindazt tudják ezek az eszközök, mint az előzőek. De itt már az anyaghasználat, a formatervezés, a más eszközökkel való kommunikációs készség, a gyártó cégek által üzemeltetett támogató honlapok, és egy sor extra funkció is helyet kap, amely az egyes készülékektől és gyártóktól függ. Az eszközök klinikai validációja általában valamilyen nagy (nemzetközi) hírnévnek örvendő szakmai szervezethez kapcsolódik.

90 ezer forint felett

Ez már a professzionális eszközök világa. Persze, egy ilyen vérnyomásmérő is tökéletesen működhet odahaza, ám a legtöbb funkcióját és értékét ott nem lehet kihasználni. Ezeknél a strapabírás, a higiénia, a cserélhető és könnyen tisztítható, nagyon széles tartományban használható, több ezer mérést is elviselő mandzsetták, a hordozhatóságot segítő kialakítás is fontos. Ahogy a kétféle mérési mód (automata oszcillometrikus vagy auszkultációs , azaz sztetoszkópos) megléte is elengedhetetlen, és szükségesek a nagy, egyértelműen használható nyomógombok, a háttérvilágításos, bármilyen fényviszonyok mellett is könnyen leolvasható kijelző vagy az egyénileg beállítható nyomásértékek stb.

Mennyit költsünk tehát vérnyomásmérőre? Hol van az ésszerű kompromisszum? Nyilván annyit érdemes fizetni, amennyi tartósan hozzásegít a helyes adatok megszerzéséhez, de nem lépjük túl az otthoni használhatóság kereteit. A többi már csak ízlés és pénztárca dolga. És nehogy elfelejtsük, a bizalomé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra